// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Elhunyt Radnóti Miklósné

// HIRDETÉS

Az egyik legnagyobb magyar költő özvegye távozott az élők sorából. Gyarmati Fanni 102 éves volt.

„Mikor láthatlak újra, nem tudom már,/ki biztos voltál, súlyos, mint a zsoltár” – írta nem sokkal halála előtt Radnóti Miklós. A Levél a hitveshez című vers címzettje, Gyarmati Fanni szombaton hunyt el. 1912. szeptember 8-án született Budapesten.

Szerelme a költővel 14 éves korában kezdődött, majd miután Radnóti Miklós Szegeden ledoktorált, 1935. augusztus 11-én házasodtak össze. Alakját férje számos költeményben megörökítette. A munkaszolgálatba hurcolt költő számára ő, a feleség jelentette a biztos pontot, a kapaszkodót, a köteléket az élethez. 1944-ben – nem sokkal meggyilkolása előtt – is hozzá írta verseit, a Hetedik eclogát és a Levél a hitveshez című költeményt.

Gyarmati Fanni a második világháború után orosz- és franciatanári diplomát szerzett. A költővel kötött házassága óta mindvégig a XIII. kerületi Pozsonyi úti lakásban élt. 1999-ben a XIII. kerület, majd 2005-ben Budapest díszpolgárává választották. 2009 decemberében – a Radnóti-emlékév alkalmából – a Magyar Köztársaság Középkeresztjével tüntették ki több évtizedes magas színvonalú oktatói munkájáért, valamint a Radnóti-hagyaték összegyűjtéséért, gondozásáért és közrebocsátásáért. 2012-ben Radnóti-díjat kapott.

Egész életében kerülte a nyilvánosságot, nem vállalt közszereplést, magánemberként őrizve férje emlékét.

Az özvegy 2008-ban a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára Kézirattárának adományozta Radnóti teljes kéziratos hagyatékát.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro