// 2025. október 24., péntek // Salamon

Elhunyt Jókai Anna

// HIRDETÉS

A nemzet művésze 85. életévében távozott.

Életének 85. évében elhunyt Jókai Anna Kossuth Nagydíjas és Kossuth-díjas író, a nemzet művésze – tette közzé honlapján a Magyar Művészeti Akadémia (MMA), amelynek az alkotó rendes tagja volt.

„Írói pályája senkiéhez sem hasonlít; spirituális realizmusnak, az isteni és az emberi szint találkozásának nevezett életfelfogása erkölcsi és írói programként is beérett” – olvasható az MMA honlapján található méltatásban.

Jókai Annát az MMA és a józsefvárosi önkormányzat saját halottjának tekinti – tudósít az MTI.

Jókai Anna 1932. november 24-én született Budapesten, a Józsefvárosban. Már gimnazistaként írt verseket, novellákat, az érettségit követően a Színművészeti Főiskolára és egyetemre is jelentkezett, de egyik helyre sem vették fel. 1951 és 1961 között volt könyvelő, népművelő és művészeti előadó, közben két gyermeke született.

1956-ban beiratkozott az ELTE bölcsészkarának magyar és történelem levelező szakára. Diplomáját 1961-ben szerezte meg, ezt követően 1970-ig általános iskolában, majd a Vörösmarty Gimnáziumban tanított. Több művének élményanyagát, témáját is iskolai tapasztalatai adták. 1976-ban szabadúszó lett, akkor már több regény és novelláskötet (4447, Tartozik és követel, Napok, Szeretteink, szerelmeink, A reimsi angyal) volt mögötte. 1970-ben tagja lett a Magyar Írószövetségnek, melynek 1986-tól alelnöke, 1989-tól elnökségi tagja volt, 1990-ben pedig két évre megválasztották a szervezet elnökévé.
 
A közélet vonzásában

Szívesen vett részt a közéletben, tagja volt a Nemzeti Kulturális Alap bizottságának, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete elnökségének, az Artisjus vezetőségének, vezette az Arany János Alapítvány kuratóriumát, a Nemzeti Színház Baráti Társaságot és az Evangélium Színház Baráti Körét. 1998-tól az Írók Szakszervezetének elnöki tisztségét töltötte be, 2000 és 2006 között elnökölt a Nemzeti Kegyeleti Bizottságban. 1992-ben részt vett a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia megalapításában, 2001-ben a Magyar Művészeti Akadémia tagjai sorába választotta.

Írói pályáján két, egymással természetes módon összefüggő korszakot különböztetett meg, ezek között a határt Napok című regényének 1972. évi megjelenésében jelölte meg. Első művei a klasszikus hagyományokban gyökerező, a cselekmény és az árnyalt lélekábrázolás fontosságát hangsúlyozó írások, szereplői többnyire szeretetre vágyó, boldogulást és társat kereső nők. A hetvenes évektől írásai filozofikusabbá váltak, az emberi lét történéseit, az anyagi világ összefüggéseit egy magasabb rendű létezés dimenzióiban vizsgálta, stílusát ekkortól nevezik spirituális realizmusnak.
 
Spirituális realizmus

Életszemléletének, világképének kialakulásában nagy szerepe volt a Biblia és az antropozófia tanításainak, mestereinek Lev Tolsztojt, Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkijt, Hamvas Bélát, Kodolányi Jánost és Várkonyi Nándort tartotta. Nagy sikert aratott Szegény Sudár Anna című naplóregénye és a több mint húsz kiadást megért, filozófiai mélységű, az öregedés, az elmúlás problematikáját újszerű módon megközelítő Ne féljetek című regénye is, Imitatio Christi címmel beszélgetéskötete jelent meg. Legismertebb művei közé tartozik még a Mindhalálig és a Jákob lajtorjája című regény, népszerűek esszékötetei és versei. Számos művének színpadi változatát, rádió- és tévéjátékát is bemutatták, műveit idegen nyelvekre is lefordították.

2007-ben jelent meg Godot megjött című műve, 2012-ben pedig Éhes élet című regénye, amelyben megértő iróniával és józan tárgyilagossággal beszélt az öregedésről, a halálról, a fiatalok és az idősek családon belüli kapcsolatáról, a rontott és élő szerelmekről. 2015-ben adták ki Válaszoltam című interjúgyűjteményét. A 2008-as Szeretet szigetek és a 2013-as A remény ablaka című beszélgetős kötetek után 2015-ben jelent meg a hit, remény és szeretet kérdését körbejáró trilógiájának harmadik kötete, A hit kapuja címmel. A csütörtökön kezdődő Ünnepi Könyvhétre jelenik meg Átvilágítás című önéletrajzi regénye, amelyben megvonta élete mérlegét.

Jókai Annát 80. születésnapjára 2012-ben tanulmánykötettel köszöntötte a Magyar Művészeti Akadémia, írói munkásságát első ízben értékelte konferencia. Az MMA Közelképek írókról című kismonográfia-sorozatában pedig néhány hónapja jelent meg pályaösszegzés róla Imre László irodalomtörténész, kritikus tollából.

Jókai Anna díjai

Az írónő számos rangos elismerést kapott: 1970-ben József Attila-, 1994-ben Kossuth-, 1999-ben Magyar Örökség-, Tiszatáj-, 2000-ben Magyar Művészetért díjat, 1999-ben övé lett az Év Könyve jutalom, 2003-ban az Arany János-nagydíj, majd 2004-ben a Prima Primissima díj is. 1992-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével, 2002-ben a Köztársasági Elnök érdemérmével tüntették ki. 2005-ben a Magyar Írószövetség örökös tagja lett. 2012-ben megkapta a Magyar Érdemrend nagykeresztjét és Budapest díszpolgári címét is. 2013-ban Bocskai István-díjban részesült és átvette az Emberi Méltóság Tanácsának kitüntetését.

2014-ben Kossuth Nagydíjjal tüntették ki a magyar prózairodalom területén létrehozott kimagasló életművéért, valamint az urbánus irodalom nemzeti és keresztény ágának kiemelkedő képviseletéért. Ugyanabban az évben az első alkalommal odaítélt Nemzet Művésze címben részesült, és megkapta a Magyar Szabadságért díjat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit jelent erdélyi magyarnak lenni?

Fall Sándor

Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Két maroknyi aranyékszer hevert mellettem, fogalmam sem volt, mitévő legyek”

Sólyom István

A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.

Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szántai János

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Búcsút inthet Romániának az egyik legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánc
Krónika

Búcsút inthet Romániának az egyik legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánc

A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.

Bolojan beszólt a házi lekvár áfájáról ábrándozó ANAF-vezérnek – szombati hírmix
Főtér

Bolojan beszólt a házi lekvár áfájáról ábrándozó ANAF-vezérnek – szombati hírmix

Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.

Megvan a szépvízi víztározónál holtan talált fiatalok boncolásának eredménye
Székelyhon

Megvan a szépvízi víztározónál holtan talált fiatalok boncolásának eredménye

Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.

Sejtik a nyomozók, mi történhetett a Székelyföldön holtan talált fiatalokkal
Krónika

Sejtik a nyomozók, mi történhetett a Székelyföldön holtan talált fiatalokkal

A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál
Székelyhon

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál

Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.

// még több főtér.ro
Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
2025. október 19., vasárnap