// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Elhalasztották a kormányülést

// HIRDETÉS

Mert annyira gázak az előkészített adóügyi módosítások.

Hétfőre halasztották a kormány péntek délutánra bejelentett rendkívüli ülését, amelynek napirendjén több adó- és járulékintézkedés elfogadása szerepelt – közölte a kormány sajtóirodája. 

Ezt megelőzően kormányzati források azt nyilatkozták, a halasztás oka, hogy hiányzik egy jóváhagyás, amelyet a Törvényhozási Tanácsnak kell kibocsátania arról a tervezetről, amely a tb-járulék fizetését áthárítaná az alkalmazottakra. A Fiskális Tanács már beküldte az állásfoglalását: nem támogatja az intézkedést.

Sok hűhó, de miért?

Tegnap Klaus Iohannis államfő bírálta keményen az adóügy felforgatását, a szakszervezetek gyakorlatilag az ötlet felbukkanása óta tiltakoznak, a héten pedig utcai tiltakozásokat, sőt általános sztrájkot helyeztek kilátásba, ha a kormány tényleg áthárítja a tb-járulék fizetését az alkalmazottakra. A szakszervezetek arra is panaszkodnak, hogy érveiket a kormány meg sem hallgatja, és nem zajlott valós közvita az adóügyi módosításokról. Mi több, a változtatásokat a munkáltatói szövetségek sem támogatják.

Ionuţ Mişa pénzügyminiszter múlt héten a jövedelemadó 16 százalékról 10 százalékra történő csökkentéséről beszélt a fizetések, bérből, kamatból és mezőgazdasági tevékenységből származó jövedelmek esetében, illetve arról, hogy a munkáltatók 2,25 százalékos – időnként szolidaritási adónak nevezett – társadalombiztosítási hozzájárulást fognak fizetni.

Mi több, bűncselekményt fog elkövetni az a munkáltató, amelyik nem fizeti be ezt a hozzájárulást a társadalombiztosítási járulékok terhének áthárítására vonatkozó intézkedés életbe lépését követően – nyilatkozta ma Liviu Dragnea, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke. Dragnea hangsúlyozta, mulasztás esetén a munkáltatót vonják majd felelősségre, mert "neki kell befizetnie a járulékokat". A PSD-elnök azt is elmondta, minderről a kormány szolgál majd részletekkel, amely pénteki rendkívüli ülésén tervezi elfogadni az intézkedésről szóló rendeletet. A pénteki ülés azonban elmaradt.

Már Moldova is megelőzi Romániát

Világbank napokban közzétett jelentése szerint üzleti környezet tekintetében a Moldovai Köztársaság megelőzte Romániát, ami aggodalomra adhat okot utóbbi ország számára – nyilatkozta pénteken az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövete, Hans Klemm. 

„A Világbank által készített és a világ minden országára kiterjedő, az üzleti környezetet vizsgáló jelentésből az derül ki, hogy bizonyos országok javítottak korábbi helyezésükön. Nagy meglepetésemre ezek között található a Moldovai Köztársaság is, amely jelenleg jobb pozíciót foglal el, mint Románia (...) Ez a tény engem aggasztana” – fogalmazott Klemm. 

A nagykövet kiemelte, a kis- és középvállalkozások jelentik a gazdaság gerincét, ezek az innováció forrásai, és a gyenge infrastruktúra, illetve a piachoz és a munkaerőhöz való hozzáférés hiánya a legfőbb akadály, amely fejlődésük útjába áll.

A munkáltatói szövetségek, illetve Klaus Iohannis is azt emelte ki az adóügyi módosítások bírálatakor, hogy Romániának stabil és előrelátható fiskális rendszerre van szüksége. Miközben Románia GDP-je növekszik, idén a költségvetés adókból származó bevétele csökkent, hívta fel a gazdasági helyzet furcsaságára a figyelmet Klaus Iohannis. 

A PSD újításai úgy forgatnák fel a rendszert, hogy nem világos, kinek és miért lenne jó ez: a munkáltatók nem kapják meg a hőn áhított fiskális stabilitást, az alkalmazottaknak pedig nem jár érezhető bérnövekedéssel.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro