// 2026. október 12., hétfő // Miksa

Eldurvult a helyzet Ukrajnában

// HIRDETÉS

A kijevi összecsapások az éjszaka folytatódtak. A hajnali roham óta legalább 25 ember halt meg. Az ENSZ is megkezdte az aggódást.

Miután Viktor Janukovics elnök sikertelenül tárgyalt az ellenzék vezetőivel, a rendőrség szerda hajnalban, négy óra körül ismét megtámadta a Majdanon (Függetlenség terén) a tüntetőket. Janukovics ma reggel azt mondta, hogy az ellenzéki vezetők semmibe veszik a demokráciát, mert ott az ember

nem az utcán szerez hatalmat,

hanem a választásokon. Az egészségügyi  minisztérium szerdai jelentése szerint eddig 25 ember veszítette életét, közülük 9 rendőr. Kilenc rendőr, egy újságíró és tizenöt tüntető van az áldozatok között. Legalább 241-en megsérültek, köztük 79 rendőr és 5 újságíró. 

A reggeli híradások szerint a kórházba szállítása után belehalt lőtt sebeibe a Vesztyi című lap újságírója. A férfit állítólag kirángatták a taxiból, megverték, majd mellkason lőtték - írja az MTI.

Fotó: AFP PHOTO/SERGEI SUPINSKY

Ban Ki Mun, az ENSZ-főtitkára az erőszak elharapódzása kapcsán fejezte ki komoly aggodalmát, és New York-ban helyi idő szerint kedd este immár másodszor szólította önmérsékletre a szembenállókat. Úgy fogalmazott közleményében, hogy elsődleges cél a további instabilitás és vérontás elkerülése. Szerinte mindenkinek arra kell összpontosítania, hogy mihamarabb visszavezesse Ukrajnát a demokrácia és fejlődés útjára. 

Eközben az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) hallgatói felhívást tettek közzé, amelyben szerda reggel, közép-európai idő szerinti kilenc órára mindenkit Ungvár központi terére szólítanak, hogy tiltakozzanak a Kijevben folyó hatósági erőszak ellen.

Ugyancsak tüntetést szerveznek Beregszászon szerda reggel a városháza épülete elé a helyi önkormányzat ellenzéki képviselői. Munkács főterén szerda délben tartanak népgyűlést, amelyen a kijevi összecsapások áldozataira emlékeznek.

Az Espresso internetes tévé folyamatosan közvetít a kijevi Majdan térről:

Az ellenzéki tüntetők főhadiszállása, a szakszervezetek székháza a Majdanon teljesen kiégett, jelentette reggel a BBC helyszíni tudósítója.

Sűrű füst kavarog a tüntetések központja, a Majdan (Függetlenség tere) felett. A téren az ellenzék szerint harmincezren lehetnek a felgyújtott barikádok mögött. Az AFP jelentése szerint mindkét oldal felsorakozott, a rendőrök és a tüntetők is pajzsokkal állnak sorfalat.

A tüntetők elkezdték megszállni a határállomásokat a lengyel-ukrán határon, jelentette az ukrán Interfax a határőrségre hivatkozva.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Game over vagy új játék betöltése – van-e még biztonsági mentés a romániai klasszikus politikában?

Fall Sándor

A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Sánta Miriám

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Krónika

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

A mioritikus politikus, a kivándorló románok, a bevándorló idegenek és az őshonos gyűlölet
Főtér

A mioritikus politikus, a kivándorló románok, a bevándorló idegenek és az őshonos gyűlölet

A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást
Krónika

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást

Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.

Az autópálya miatt új utat nyitottak, a régit pedig lezárták
Székelyhon

Az autópálya miatt új utat nyitottak, a régit pedig lezárták

Jó tempóban halad az autópálya építése Maros megyében és a Lőrincfalva-Ákosfalva-Nyárádszereda szakaszon egyre több, a gépkocsiforgalmat érintő változásra lehet számítani.

// még több főtér.ro