// 2026. október 14., szerda // Helén

Eldől, marad-e az EMNP elnöksége

// HIRDETÉS

A választási eredmény miatt az elnökség lemondott. A kérdés, hogy elfogadják-e.

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöksége kétnapos ülést  kezdett Marosvásárhelyen, a párt vasárnap hozza meg a romániai elnökválasztás második fordulójával, illetve a vezetők lemondásával kapcsolatos döntéseket - közölte az MTI-vel szombaton Zakariás Zoltán, az EMNP választmányi elnöke.

Az EMNP elnöke Toró T. Tibor, és alelnöke, Szilágyi Zsolt romániai elnökjelölt a választások első fordulójának az eredményeit értékelő, a hét elején tartott sajtótájékoztatójukon  jelentették be, hogy az elnökség ülésén lemondanak tisztségükből.

Toró T. Tibor, Szilágyi Zsolt és Zakariás Zoltán valamint az EMNP védnökségét ellátó Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke szombaton délután részt vettek a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) küldöttgyűlésén.

Tőkés László beszédében elégedettségének adott hangot amiatt, hogy „Európában ma már jegyzik Székelyföld ügyét”. Úgy vélte azonban, hogy kudarcra van ítélve minden törekvés, ha nem sikerül integrálni az autonómiakoncepciókat. Tőkés László úgy vélte, nem a román társadalmat kell meggyőzni arról, hogy nekik is jó az autonómia, hanem le kell leplezni azt a román politikusi réteget, „amely a román néptömegeket a magyarság ellen hergeli”.

Szilágyi Zsolt EMNP alelnök arról beszélt, hogy a székelység jövőjéért tenni nemcsak politikai, hanem erkölcsi kérdés. „Szövetségesek leszünk mindazokkal, akik nem csak a politikai hasznosságot, hanem az erkölcsi imperatívuszt is vállalják” - jelentette ki Szilágyi Zsolt.

Az SZNT küldöttgyűlésén Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke is felszólalt. Úgy vélte, azzal, hogy az SZNT az egyik magyar jelölt oldalán vett részt a romániai elnökválasztás kampányában, sérült az az elv, hogy a székelyföldi autonómia ügye pártok feletti ügy.

„Ez nem az a pálya, ahol egymással versenyezni kell. (…) Az SZNT-nek le kell vonnia a következtetéseket, és akkor kiköszörülhető a csorba, ami rajta esett” - jelentette ki Biró Zsolt.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?
Krónika

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?

Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix
Főtér

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Ennyiért fogja kínálni Romániában új modelljét, a Strikert a Dacia
Székelyhon

Ennyiért fogja kínálni Romániában új modelljét, a Strikert a Dacia

Az új Dacia-modellt, a Strikert Törökországban gyártják, és háromféle hibrid hajtáslánccal, valamint négy felszereltségi szinttel lesz elérhető Romániában.

// még több főtér.ro