// 2025. július 20., vasárnap // Illés

Elázott, majd megszáradt a Noua Dreaptă Kolozsváron

// HIRDETÉS

A Bocskai-téren gyűtek össze mintegy kéttucatnyian azért, nehogy a melegek összeházasodjanak.

Jégesőben kezdődött, esőben folytatódott, majd napsütésben zárult szombat délben a Noua Dreaptă szélsőjobboldali szervezet kolozsvári tüntetése, amelyen mintegy kéttucatnyi személy féltette a hagyományos családot a melegházasságtól. 

A fiúk kemények, a jégesőben is kitartottak, ahogy látszik a Știri de Cluj felvételén, hisz korábban megígérték, ahányszor nyilvánosan, köztéren megjelenhetnek a melegek (ma van a Kolozsvár Pride is), annyiszor vonulnak ők is utcára:

A Noua Dreaptás zászlókkal, ortodox ikonokkal és népszavazást követelő molinóval az Avram Iancu szobor tövében megjelent kis csoport kifogásolta, hogy a homoszexualitás egyre inkább elfogadott a civil társadalomban, a közintézményekben, a közéletben, és őket, akik ezt nem fogadják el, intoleránsnak és fasisztának nevezik.

Továbbra is kiállnak a népszavazás mellett, amellyel úgy szeretnék módosítani az alkotmányt, hogy annak szövege szerint a család ne két házastárs, hanem egy férfi és egy nő házasságán alapuljon. Úgy vélik, ez az alkotmánymódosítás a közügyek Hamupipőkéjévé vált, senki nem akarja már igazán támogatni. 

Szégyellje magát, szólították fel Klaus Iohannis államfőt, amiért nem akarja kiírni a népszavazást, és vallási szélsőségesnek nevezte azokat, akik ezt támogatják, és szégyellje magát szerintük Liviu Dragnea is, mert támogatná a melegek bejegyzett élettársi kapcsolatát.

Mire kisütött a nap, újabb tucatnyian csatlakoztak a csoporthoz, és megjött a skandálós kedvük is: Család, Becsület, Haza!, majd abban a boldog tudatban, hogy Romániában ők alkotják a többséget, berekesztették a megmozdulást.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

A Maros megnyomorítása – a kavicsbányák és az emlékeikből élő horgászok
Főtér

A Maros megnyomorítása – a kavicsbányák és az emlékeikből élő horgászok

Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

A román állampolgárok élnek a legnagyobb arányban más uniós országokban
Krónika

A román állampolgárok élnek a legnagyobb arányban más uniós országokban

Az uniós országok közül a románok élnek a legnagyobb számban más uniós országokban – írja a Profit.ro gazdasági portál.

Ki az úr a mezőn: a gazda vagy a vadász?
Székelyhon

Ki az úr a mezőn: a gazda vagy a vadász?

Nem mindennapi incidens szenvedő alanyává vált egyik olvasónk a Gelence és Hilib közötti határban nemrégiben. Ezek alapján joggal tevődik fel a kérdés, hogy éjszaka ki az úr a mezőn: a gazda vagy a vadász?

// még több főtér.ro