Emailen is lehet majd dokumentumokat küldeni, illetékeket helyben, bankkártyával lehet fizetni.
A bürokráciát egyszerűsítő sürgősségi rendeleteket készül elfogadni a bukaresti kormány, és arra ösztönzi a hivatalokat, hogy a papíralapú ügyintézésről térjenek át az elektronikus megoldásokra – jelentette be Dacian Cioloș kormányfő.
A miniszterelnök az erkölcsi bizonyítványt hozta fel példaként, amelyet eddig egy sor személyes irat kiállításához megköveteltek a hatóságok: ezentúl, ha egy hivatal a kérvényező priuszára kíváncsi, magának kell beszereznie azt, és nem szabad arra kényszerítenie az ügyfelet, hogy bizonylatokat sétáltasson egyik hivataltól a másikig – magyarázta Cioloș.
Egy sor kérvény benyújtásánál az állam lemond a közjegyzői hitelesítés igényéről: az átvett másolatokat a hivatalnokok fogják hitelesíteni az eredeti iratok felmutatása alapján.
Azoknak az állami intézményeknek, amelyek a kérvényező személyazonossági igazolványának másolatát kérik, ezentúl e-mailen is be kell fogadniuk az igényelt dokumentumokat, ennek érdekében pedig 30 napon belül közzé kell tenniük az ügyintézésre használható internetes címüket.
A kedden elfogadott csomag több illetéket is eltöröl, továbbá arra kötelezi az állami hivatalokat – amelyek eddig kincstárhoz küldözgették az ügyfeleket különböző illetékek miatt –, hogy tegyék lehetővé az illetékek bankkártyával történő kifizetését.
A tavaly novemberben hivatalba lépett szakértői kormány fontos célkitűzése volt, hogy a rendelkezésre álló egy év alatt az állami hivatalokat a polgárok szolgálatába állítsa – magyarázta Dacian Cioloș. A miniszterelnök azt ígérte, hogy kormánya a polgárok és hivatalok kapcsolatát javítani hivatott mostani intézkedéscsomag után a reálgazdaság szereplőinek életét megkeserítő bürokráciát is egyszerűsíteni fogja.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.
Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.
… és kitört a botrány Klaus Iohannis privát golfpályácskája kapcsán… továbbá hahó, kauflandos halimádók, van pár termék, ami csúnyán fertőz, tessék figyelni!
… és kitört a botrány Klaus Iohannis privát golfpályácskája kapcsán… továbbá hahó, kauflandos halimádók, van pár termék, ami csúnyán fertőz, tessék figyelni!
Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.
Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.
Klaus Iohannis politikai karrierjének további iránya még ismeretlen, a tanácsadói azonban már a következő kihívásokra készülhetnek. A múlt héten mindennapra jutott egy medvelátogatás Hargita megyében.

Huszonhárom Galac megyei település lakosságát evakuálják a közelgő árvíz elől. Pisztollyal látogatta meg az AUR szörényvári székházát egy férfi.
Huszonhárom Galac megyei település lakosságát evakuálják a közelgő árvíz elől. Pisztollyal látogatta meg az AUR szörényvári székházát egy férfi.
Tíz tonna hamisított mosópor, rengeteg Törökországból behozott hamis ruhanemű, cipő és kozmetikum – a rendőrség és a határőrség nem panaszkodhatott, hogy nincs dolga!
Tíz tonna hamisított mosópor, rengeteg Törökországból behozott hamis ruhanemű, cipő és kozmetikum – a rendőrség és a határőrség nem panaszkodhatott, hogy nincs dolga!
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
… Mircea Geoană majdnem úgy manőverezett ki egy parkolóból, mint egy vérbeli NATO-stratéga… és így sose meneküljön senki a rendőrök elől.
… Mircea Geoană majdnem úgy manőverezett ki egy parkolóból, mint egy vérbeli NATO-stratéga… és így sose meneküljön senki a rendőrök elől.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.