// 2026. november 7., szombat // Rezso

Egyre jobban bedurran a drogfogyasztás, a fiatalok egyötöde bevallotta, hogy kábítószerezett

// HIRDETÉS

És a szakértők szerint a valós helyzet még ennél is rosszabb.

Hivatalos adatok is megerősítik, hogy egyre nagyobb problémát jelent a fiatalok körében a kábítószer-fogyasztás: az Országos Kábítószer-ellenes Ügynökség (ANA) által most kiadott friss felmérés szerint a megkérdezettek jó egyötöde bevallotta, hogy legalább egyszer kipróbált már valamilyen drogot.

A felmérés 2021 szeptembere és novembere között készült, de csak mostanra összesítették az adatokat. Összesen 2100, 15 és 34 év közötti fiatalt kérdeztek meg, a kérdőíveket vagy valamely fesztiválon, vagy online töltötték ki az érintettek.

Az eredmény aggasztó: a felmérésből kiderül, hogy

2019-hez képest szinte megkétszereződött a drogfogyasztás mértéke.

A válaszadók 20,3 százaléka mondta azt, hogy legalább életében egyszer szívott már kannabiszt. 12 százalék vallotta be, hogy az előző év során legalább egyféle, törvénytelennek minősülő tudatmódosító szert használt, több mint 11 százalék marihuánát, mintegy 3 százalék ecstasyt, 2 százalék pedig kokaint fogyasztott.

Kevesebb mint 1 százalék próbálta ki a köznyelvben csak Ginaként ismert GHB-t.

A többség azzal indokolta a kábítószer-fogyasztást, hogy így akart ellazulni, vagy egyszerűen csak kíváncsi volt.

Arra a kérdésre, hogyan jutottak hozzá a droghoz, a legtöbben azt mondták: ajándékba kapták, vagy barátaiktól, ismerőseiktől szerezték be.

Az addiktológus szakemberek szerint a helyzet valójában még ennél is rosszabb, a válaszadók egy része ugyanis nem volt őszinte.

Mára az a helyzet alakult ki, hogy a drogfogyasztás már nem csupán egy kis, „kiváltságos” csoport privilégiuma, hanem a fiatalok legalább egyharmada ki akarja próbálni őket, vagy már meg is tette.

Ezt az is lehetővé teszi, hogy

míg korábban csak nehezen lehetett hozzájutni a kábítószerekhez, ma ez rendkívül könnyű.

Egy másik felmérés ugyanis arra világít rá: a fiatalok mintegy 43 százaléka hozzájutott már valamilyen droghoz.

A fogyasztók igényei pedig megváltoztak: a marihuána már nem menő, sokan kokaint, amfetamint, ecstasyt vagy „varázsgombát” akarnak.

Egyre gyakoribb az is, hogy valaki egyszerre többféle kábítószert fogyaszt – vagy drogozás közben alkoholt is iszik.

Ezért nagyon fontos lenne a megelőzés és a tájékoztatás, különben fennáll a veszélye, hogy egyre gyakoribbá válnak az olyan esetek, mint a bukaresti Saga fesztiválon, amely nyomán két fiatal is belehalt a kábítószer-túladagolásba, és több tucatnyian kerültek kórházba.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro