// 2026. február 25., szerda // Géza

Egyfordulós marad az önkormányzati választás

// HIRDETÉS

Az alkotmánybíróság szerint nem ellentétes az alaptörvénnyel, ha nem két fordulóban választunk elöljárókat.

Egyfordulós marad az önkormányzati választás, miután az alkotmánybíróság tegnap elutasította Liviu Avram, az Adevărul napilap főszerkesztő-helyettesének alkotmányossági kifogását, amelyet az az önkormányzati választási jogszabály kapcsán nyújtott be. A taláros testület egyhangúlag vetette el az újságíró beadványát.

Mint ismeretes, az önkormányzati választás időpontját június ötödikére tűzte ki a kormány.

Avram még a döntés előtt úgy nyilatkozott: azért nyújtotta be az alkotmányossági kifogást, mert álláspontja szerint a jelenlegi, egyfordulós rendszer nem teszi lehetővé a polgárok számára, hogy reprezentatív polgármesterük legyen.

Avram szerint még az sem lett volna probléma, hogy a második fordulóra külön költségvetést kellett volna előirányozni: úgy vélte, ez még mindig kisebb ár, mint hogy nem reprezentatívak a polgármesterek.

Liviu Avramnak úgy sikerült a taláros testület elé vinnie a kérdést, hogy hiányos támogatói listával függetlenként megpályázta Bukarest főpolgármesteri tisztségét, amikor pedig ezt elutasították, alkotmányossági óvást emelt.

Az újságíró a Bukarestben megkövetelt 18 ezer (a névjegyzékben szereplő választók 1 százaléka) helyett mindössze három támogató aláírással kérte felvételét a főpolgármesteri szavazólapra. Avram arra hivatkozott, hogy a pártbejegyzéshez korábban megkövetelt 25 ezer aláírás is alkotmányellenesnek bizonyult, és emiatt tavaly a parlament olyan párttörvényt hozott, amely alapján most már három választó is alakíthat pártot Romániában.

Az Adevărul újságírója mind az induláshoz szükséges támogatói aláírások mennyiségére, mind pedig a polgármester-választás egyetlen fordulóban való lebonyolítására vonatkozó törvénycikkely ellen alkotmányossági óvást emelt, amelyet szombaton jóváhagyott és alkotmánybírósághoz továbbított a bukaresti törvényszék.

Mint ismeretes, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szintén kétfordulós önkormányzati választást szorgalmazott, azonban Dacian Cioloş miniszterelnök elutasította a kérést, miután a parlamenti pártokkal a témában folytatott egyeztetésen kiderült: a PNL javaslatát nem támogatja a többség.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává
Főtér

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

„Nézzen a szemembe!” Felcsaptak az indulatok az Országgyűlésben a külhoni magyarok szavazata kapcsán
Krónika

„Nézzen a szemembe!” Felcsaptak az indulatok az Országgyűlésben a külhoni magyarok szavazata kapcsán

A Demokratikus Koalíció (DK) az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján is folytatta a külhoni magyarok szavazata kapcsán megkezdett uszítást. Zsigmond Barna Pál válaszában leszögezte: aki a nemzet ellen fordul, „a történelem szemétdombjára kerül”.

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?
Főtér

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?

A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában
Székelyhon

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában

Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.

Elhalasztották Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
Krónika

Elhalasztották Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatását

A szakadó eső ellenére nagyjából kétszázan gyűltek össze hétfő reggel 10 órakor, a bírósági végrehajtó által küldött kilakoltatási felszólításban szereplő végső időpontban a nagyváradi premontrei templom előtt.

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép
Székelyhon

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép

Megszakította útját vasárnap este egy Bukarestből Hurghadába tartó HiSky-járat miután a fedélzeti rendszer nyomásérzékelő hibát jelzett a kabinban. A kapitány a biztonsági előírásoknak megfelelően a visszatérés mellett döntött Bukarestbe.

// még több főtér.ro