// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Egyet rúgtunk Angliának, olyan mint egy álom!

// HIRDETÉS

Hatvan év után újra legyőzte az angolokat a magyar futball-válogatott.

Az éppen az angolok elleni őszi világbajnoki selejtező miatt kapott zárt kapus büntetést ezúttal is gyerekekkel „cselezte” ki a Magyar Labdarúgó-szövetség, így 38 500 néző előtt idézte meg Puskásék szellemét Marco Rossi csapata a Puskás Arénában.

A mérkőzés jól mutatta, hogy a barátságos meccsek kiváltására kitalált Nemzetek Ligája milyen fontossággal bír az egyes országok számára: míg a világbajnokságról lemaradt magyarok a lehető legjobb csapattal és motiváltan álltak ki, az angoloknál inkább felkészülési meccshangulat uralkodott. A kezdőjükbe két újonc, James Justin (Leicester) és Jared Bowen (West Ham) is bekerült, és igazán csak akkor kezdtek felpörögni, amikor Szoboszlai Dominik büntetőből lőtt gólja után hátrányba kerültek.

Addig viszont a magyar válogatott volt veszélyesebb, a balhátvéd létére támadásban is hiperaktív Nagy Zsolt két veszélyes lövés után kiharcolta a tizenegyest, amiből összejött a győzelem. A végén persze már Gulácsinak is volt védeni valója, Harry Kane lövése pedig milliméterekkel ment mellé, de a magyar válogatott egyrészt igazolta, hogy nem véletlenül jutott fel 2020-ban az elit csoportba, másrészt megszakította az angol válogatott történetének leghosszabb, 22 meccses veretlenségi sorozatát. A hatvan éves egymás elleni sikertelenségről nem is beszélve.

Nemzetek Ligája, A-osztály, 3. csoport, első forduló:

Magyarország–Anglia 1-0 (Szoboszlai 66. – 11-esből)

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro