// 2026. október 17., szombat // Hedvig

Egyesül két szélsőséges román párt

// HIRDETÉS

Egyikük a kórosan magyarellenes Egységes Románia Párt.

A Nemzeti Erő Párt és az Egységes Románia Párt (PRU) szombati gyűlését követően úgy döntött, hogy egy nacionalista pólusban egyesül, a következő időszakban kidolgozzuk a politikai platformot és a kongresszus időpontját is leszögezzük - jelentette be Laurenţiu Rebega európai parlamenti képviselő Marosvásárhelyen.

„Izgalmas és boldog perceket élek át, mert lehet, hogy történelmi pillanatnak vagyunk tanúi, amikor két nemzeti doktrínájú párt az egyesülésükről és egy nacionalista pólus megalakításáról döntött. A hazafiak pólusa lesz, amely visszaadhatja Romániának azt, ami a 27 év alatt hiányzott, hogy saját állampolgárai érdekében döntsenek. Fordulóponthoz érkeztünk, nem csak nemzeti szinten, hanem nemzetközi szinten is, hiszen a hollandiai választási eredmények hitelességet kölcsönöznek nekünk és köteleznek is, hiszen ott a nacionalisták 33 százalékot értek el és kevés olyan párt volt, amely nőni tudott a felmérések során. Másrészt az a fontos, hogy ma Marosvásárhelyen lehetőségünk volt egy új történelmi fejezetet nyitni, amely következtében két párt hamarosan egyesül. (...). Szeretném megmutatni, hogy Romániában a nacionalizmus - egy polgári és nem etnikai, mérsékelt nacionalizmus, amelyben minden nemzet Románia részét képezi - hozzájárulhat az ország fejlődéséhez, a polgárok jólétéhez" - nyilatkozta Laurenţiu Rebega.

A képviselő más pártokat is szívesen látna a nacionalista pólusban, amelynek célja, hogy Románia azt a tiszteletet kapja meg az Európai Unióban, amely megilleti őt.

„Nem azt akarom, hogy értékeljenek Brüsszelben, hanem, hogy tiszteljenek. Eljött az idő, amikor Romániának kötelessége megmutatni, hogy az Európai Unió teljes jogú tagja, senkinek sem áll jogában ránk kényszeríteni bizonyos dolgokat, amelyeket mi, mint állam, nem szeretnénk (...) Ez az, ami egyesített minket, amely arra késztet, hogy erősebbek legyünk" - magyarázta Rebega.

Az európai parlamenti képviselő hangsúlyozta, minden nacionalista párttal tárgyalásokat folytatnak, amely az elmúlt 27 évben a nemzeti értékrendet, az ország szuverenitását és függetlenségét, az ortodoxizmus szellemiséget képviselte, így többek közt a Nagy Románia Párttal, a Vatra Românească szervezettel vagy a Román Nemzeti Egységpárttal (PUNR) is.

Rebega hozzátette a végére egyetlen párt fog létezni és legkésőbb júliusig megszervezik a nemzeti pártok egyesülési kongresszusát.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van
Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?
Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
Székelyhon

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

// még több főtér.ro