A rendszer úgy meg lesz reformálva, hogy az államnak biztosan jó lesz.
A hazai ingatlanadók – bár sokan már eddig is túl magasnak érezték őket – az EU-s átlaghoz képest eddig elég alacsonyak voltak, ráadásul az adózási rendszer annyira kusza, átgondolatlan volt, hogy óriási aránytalanságokat tapasztaltak a polgárok. Néhány éve például egy szatmárnémeti vagy nagyváradi lakos magasabb ingatlanadót volt kénytelen fizetni, mint egy kolozsvári, holott pontosan tudjuk, hogy az utóbbi városban összehasonlíthatatlanul magasabbak az ingatlanárak és a lakbérek.
Így aztán a kormány, amikor azt a nagy valag pénzt kérte az uniótól, az országos helyreállítási tervben sok egyéb mellett azt is vállalta, hogy megreformálja az ingatlanadó rendszerét. Na persze ez nem azt jelenti, hogy kiküszöbölik az igazságtalanságokat, és azon dolgoznak, hogy önnek minél jobb legyen, hanem azt, hogy mindenhol irgalmatlanul meg fognak nőni ezek az illetékek.
Adrian Vascu gazdasági szakértő szerint, bár még mindig elég nagy a köd a nemrég elfogadott 16/2022 kormányrendelet ház- és telekadóra vonatkozó részében, olyan esetek is előfordulnak e feltételek mellett, hogy Bukarestben például megduplázódnak a lakóingatlanok illetékei, míg Kolozsváron (abban, az isteni, okos, dinamikusan fejlődő mintavárosban, ahol lassan mindenki éhen hal, ha nem informatikus vagy nem tagja a lakásmaffiának) akár három-négyszeresére nőhetnek ezek az adók 2023-tól. Persze még sok tényező szerepe kérdéses a számításokban, sok mindenen kell még módosítani, hogy működőképes legyen a rendszer, de az biztos, hogy fájni fog.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
A nyugdíjak inflációhoz igazítása, az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozása és a minimálbér 12 havonta történő felülvizsgálata is szerepel a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programjában.
Továbbá: jaj, nektek, állattenyésztők, jön a vega népmozgalom, Gigi Becali megadta a hangot. És halleluja, a liberálisok megszavazták a Niculescu-kormányt, persze, nem jó kedvükben.

A PSD valamennyi követelése bekerült Luca Niculescu kormányprogramjába. Az RMDSZ-es Szabó Ödönt választották a parlament imacsoportjának egyik alelnökévé.

További híreink: a bírák végül mégis kiperelték maguknak az ötmilliárdos bérhátralékuk kifizetését, a leendő Niculescu-kormányban pedig korábban jogerősen elítélt PSD-s főmufti kaphatja meg a belügyet.

Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.