// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Egy srác visszajött Spanyolból, hogy román rendőr legyen, de olyan rossz román rendőrnek lenni, hogy visszament Spanyolba

// HIRDETÉS

Boran George 20 napig volt rendőr, majd leszerelt, és elhagyta az országot.

Boran George egy Krassó-Szörény megyei srác, aki egészen kis korától kezdve Spanyolországban élt (és szocializálódott) a családjával. Spanyolországról azt kell tudni, hogy nem egy olyan rossz hely, főleg Romániához képest. Ennek ellenére Boran George 18 éves korában úgy döntött, hogy hazatér, és gyerekkori álmának megfelelően rendőr lesz. Így lett kadét a kolozsvári Septimiu Mureșan rendőrakadémián.

Ám ekkor szembesült azzal, hogy

Románia nem Spanyolország.

Az első furcsaság, amit észrevett, hogy bár elvileg ingyenes „állami” helyen tanult, mindenféle szirszarra pénzt kért az iskola vezetősége a diákoktól, volt, hogy a kantin edényeire is ők dobták össze a dellát. Mellesleg a kantin szerinte minősíthetetlen kajákat rakott ki eléjük, mert spórlás céljából minden alapanyagból a létező legolcsóbbat vették.

Ez egy Romániában szocializálódott ember számára talán fel sem tűnik, ám neki feltűnt, sőt azt is kiszámolta, hogy a különféle dolgokra begyűjtött pénzekből (csak a tananyag sokszorosítására a 300 diáknak fejenként 100 lejt kellett befizetnie) az egyetem 70 ezer lejt gyűjtött be, ám erről semmiféle nyugtát nem adtak a diákoknak, és a srác gyanítja, hogy nem is arra költötték, amire kérték.

Arról nem is beszélve, hogy szakadt egyenruhát adtak neki, aminek még zsebe sem volt, csak egy-egy lyuk a helyén.

Aztán végzős korában Boran George varratott a lábára egy színes szárnyat, amitől az igazgató annyira kiakadt, hogy azzal fenyegette, nem engedi, hogy letegye a záróvizsgáit, ha lézeres beavatkozással nem tünteti el a tetoválást.

Ekkor fordult a rendőrszakszervezethez, akiknek a tanácsára panasszal fordult az egyetem vezetőségéhez, így az igazgató – miután belátta, hogy nincs törvényes eszköze arra, hogy megakadályozza a kadétot a záróvizsgák letételében – visszavonta korábbi fenyegetését.

Ám előtte még elküldte Boran Georgét bosszúból egy pszichológiai vizsgálatra, szerinte ugyanis túl agresszív hangot ütött meg a panaszában, és mégiscsak fegyverrel fog járőrözni. A srác összeszorította a fogát és végigcsinálta ezt is, mert gyerekkori álma volt, hogy rendőr lehessen.

Ám ekkor rendőr lett – Romániában.

Amiről tudni kell, hogy nem egy kiköpött Spanyolország.

Miután sikeresen letette a vizsgáit, Boran George szolgálatba állt egy Prahova megyei isten háta mögötti faluban. Miután kapott egy egyenruhát, amiből a nadrág nem jött rá, az ing meg pecsétes volt.

Az őrsön pedig nem volt fűtés és folyóvíz.

Megfelelő felszerelést sem kapott (pisztolyt, gumibot, bilincs…), holott olyan riasztásokat is kaptak, ahol akár fizikai agresszióra is sor kerülhetett volna.

Boran George ilyen körülmények között 20 teljes napig volt rendőr, majd felmondott és visszament Spanyolországba.

Történetét a rendőrök szakszervezete osztotta meg a Facebook-oldalán, hogy felhívják a figyelmet arra, milyen méltatlan a hazai rendfenntartók helyzete.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro