// 2026. november 7., szombat // Rezso

Egy órával öregebbek leszünk a szombatról vasárnapra virradó éjszakán

// HIRDETÉS

Átállunk ugyanis a nyári időszámításra. De nem kell aggódni. Októberben ismét megfiatalodunk.

Románia (is) áttér a nyári időszámításra. Egészen pontosan a március 24-éről 25-ére (szombatról vasárnapra) virradó éjszakán. Még pontosabban: éjjel három órakor hirtelen négy óra lesz.

Ennek többek közt az a következménye, hogy a március 25-i vasárnap az idei év legrövidebb napja lesz: gyakorlatilag 23 órából áll. Továbbá: október 28-ig Romániában három óra lesz a különbség a greenwichi középidőhöz (GMT) képest. Továbbá: előfordulhat, hogy érzékenyebbek, fáradékonyabbak, ingerlékenyebbek leszünk a következő pár napban, az „időugrásnak” köszönhetően. De nem kell aggódni, csak rövid ideig tart

A vonatok viszont nem reagálnak érzékenyen a váltásra. A CFR illetékesei bejelentették: semmiféle változás nincs a menetrendekben.

Persze attól még sokakat idegesít ez az évente ismétlődő cirkusz az idővel, amelyet annak idején azzal indokoltak, hogy az „ugrás” következtében a földlakók több természetes fényhez jutnak.

De, miként az idő, a világ is változik. Az európai parlamentben zajlik egy vita arról, hogy talán jobb lenne, ha abbahagynánk az idővel való zsonglőrködést, mert nem „hoz annyit a konyhára”, mint amennyi macerával jár.

Romániában idén márciusban nyújtottak be a parlamentbe egy törvényjavaslatot, amely megszüntetné az átállási macerát. Amíg azonban a derék képviselők, szakemberek, döntnökök és törvényhozók alaposan körüljárják a témát, minden marad a régiben.

Tehát, holnaptól átmenetileg kicsit öregebben folytatjuk. És remélhetőleg bölcsebben is.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro