Szombattól látogatható a Mini Erdély Park, ahol elsőkként mi is körbenéztünk.
Bátorításra és a közösség támogatására érdemes minden olyan kezdeményezés, mely Erdély turizmusának fellendítésére hivatott. Ezért is dicséretes a Székelyföldi Legendárium csapatának nyolc éve született ötlete, mely a jobb sorsra érdemes Szejkefürdőn egy mini park létrehozására irányult. Fazakas Szabolcs ötletgazda többször mesélt már motivációjáról, miszerint a sok felesleges beszéd helyett tettekre van szükség Székelyföldön. Egy olyan megvalósításra, mely nem kicsiben gondolkodik, hanem a régió megélhetése érdekében a turisták (remélt) tömeges áradatára épít egy fenntartható jövőt. Ha legalább négy-öt hasonló projekt születne, mely Székelyföld brandjét erősítené, akkor már nem lenne kérdés, hogy a turizmus a jövő a térségben.
A Mini Erdély Park a régió számtalan történelmi épületének és épületegyüttesének a makettjeit sorakoztatja fel, egy állandó szabadtéri kiállítás keretében, Orbán Balázs sírja közelében, közel egy hektáros területen. Egyelőre negyven makett tekinthető meg, de a munka még folyamatban van. A tervek szerint először hatvannégyre bővítik a kiállítást, idővel pedig több mint száz épület kicsinyített mását lehet majd megtekinteni.
A törcsvári kastély, a miklósvári Kálnoky-kastély, a gyergyószárhegyi Lázár-kastély, a marosvécsi Kemény-kastély, a székelyderzsi erődtemplom, a szászkézdi vártemplom mellett már most megtekinthető Kolozsvár belvárosának makettje is, abból a korból, amikor álltak még a város falai. Izgalmas látnivalók ezek, főleg azok számára, akik szeretnék megismerni Erdély építészeti örökségét, lehetőségeik azonban nem teszik lehetővé, hogy sorra látogassák a fontos történelmi helyszíneket. Meg hát azok számára is, akik esetleg jártak a helyszíneken, de nem merültek el a részletekben.
A sétányok mellé egy kisvasút pályáját terveztek, így hamarosan kisvonatról is megnézhetők lesznek az erdélyi műemlékek. Folyamatban van az Orbán Balázs látogatóközpont kialakítása is, mely szintén izgalmas látnivalókkal szolgál majd. Vendéglátó egységek, különféle szolgáltatások és házasságkötésre alkalmas helyszín kiépítése egyaránt folyamatban van.
[gallery type="rectangular" ids="398202,398204,398206,398208,398210,398212,398214,398216,398218,398220,398222,398224,398226,398228,398232,398234,398236,398238,398240,398242,398244,398246,398248,398250,398252,398254,398256,398258"]
A helyszínen járva az a benyomásunk támadt, hogy még nagyon sok munka vár a létesítmény megálmodóira ahhoz, hogy elérjék a brüsszeli Mini Európa-park vagy a szarvasi Mini Magyarország-park szintjét, mert jelenleg a megvalósítás olyan esetleges, mint minden más Erdélyben. De tisztában vagyunk azzal, hogy valahol el kell kezdeni – ennek tudatában ajánljuk tisztelt Olvasóink figyelmébe a park meglátogatását.
Nyitvatartás: minden nap 10 – 19 óra között. Belépő felnőtteknek 15 lej, gyerekeknek és nyugdíjasoknak 8 lej, 3 év alatti gyerekeknek pedig ingyenes.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.