2020 az az év, amikor Călin Popescu-Tăriceanu is végleg eltűnhet a Dâmbovița-parti politika térképéről.
Nem hozott túl sok jót a 2020-as esztendő a rendszerváltás utáni politikai élet egyik legdörzsöltebb figurájának, a több pártot is megjárt és szétzüllesztett volt kormányfőnek, Călin Popescu-Tăriceanunak sem. Egyik utolsó próbálkozása a mentelmi joggal járó törvényhozói tisztség megszerzésére az volt, hogy hátat fordított a saját pártjának, az ALDE-nak, abban bízva, hogy a Victor Ponta-féle Pro Románia színeiben egészen biztosan elcsíp egy befutó helyet. Ez azonban nem jött össze,
A fekete leves még csak most jön: vádat emeltek ellene hivatali visszaélés és hivatalos minőség bitorlásában való bűnrészesség gyanúja miatt. Már az év elején lehetett tudni, hogy vizsgálat indult ellene, mivel 2015-ben, a szenátus elnökeként figyelmen kívül hagyta a legfelsőbb bíróság jogerős ítéletét az összeférhetetlen PSD-s szenátor, Cristian Marciu ügyében, aki neki köszönhetően továbbra is a felsőház tagja maradhatott. Később az alkotmánybíróság megállapította, hogy a Tăriceanu elleni vizsgálat nem okozott alkotmányos természetű jogi konfliktust a szenátus és a főügyészség között,
Kedden végül az ügyészek vádat emeltek ellene, így a politikus már egészen biztosan bíróság elé fog állni.
Tăriceanu egyébként mindig talált valamilyen zavaros magyarázatot, ha esetlen törvénytelenség gyanúja vetült rá vagy a hozzá közel álló politikustársaira. Az ő vesszőparipája volt sokáig, hogy a párhuzamos állam megpróbálja félre tenni az útból. Az egyik MCV-jelentés kapcsán az Európai Bizottságnak is nekiment, azzal vádaskodva, hogy részrehajló és partizán politikát folytatnak, engedve az Országos Korrupcióellenes Ügyészség irányította „okkult és törvény feletti befolyásrendszernek”. A mostani vádak kapcsán októberben azt mondta, hogy ismét ki akarják ütni a politikából, de ő nem hátrál meg Iohannisszal vagy a PNL-kormánnyal szemben.
Valaki azért kritizál valaki mást, mert az rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. A kritika után pedig, mint aki jól végezte dolgát, ő is rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. Ráadásul Erdélyben, ahol ilyesmi nemigen szokott történni.
Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.
A törvények megszületéséért vívott harc akkor eredményes, ha azokat érvényesíteni is sikerül. Nagyinterjú dr. Garda Dezső volt parlamenti képviselővel, történésszel.
Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.
Kereskedelmi egység épülete gyulladt ki Parajdon hétfőn éjszaka, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók.
Jelenleg a helyi adók 60-70 százalékos emeléséről van szó, de ez még nem a végleges változat – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
Egészségügyben, oktatásban, szociális ellátásban és helyi közigazgatásban dolgozók gyűltek össze szerdán délben Sepsiszentgyörgyön a kormányhivatal épülete előtt. A tüntetésen nagyjából száz háromszéki szakszervezetis adott hangot követeléseinek.
Egy bank által végzett felmérés szerint a romániaiak harmada nem megy idén nyaralni. Nem korlátozza tovább az egészségügyi minisztérium az innovatív gyógyszerekhez való hozzáférést.

További híreink: Tánczos Barna elárulta, milyen mértékben növelnék az ingatlanadókat, az ál-miniszterelnökhelyettes után pedig itt az élethű álelnök.
További híreink: Tánczos Barna elárulta, milyen mértékben növelnék az ingatlanadókat, az ál-miniszterelnökhelyettes után pedig itt az élethű álelnök.
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Teljesen megváltozik a gépjárművek útdíjrendszere. A PSD pedig kizárja, hogy az AUR-ral kormányozzon. Hírek hétfőn.

Közben Ilie Bolojan pitbull-üzemmódban menetel előre a megszorítások útján: „nincs más megoldás, különben jön az államcsőd”.
Közben Ilie Bolojan pitbull-üzemmódban menetel előre a megszorítások útján: „nincs más megoldás, különben jön az államcsőd”.
További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.
További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.
… egy polgármesteri hivatal közpénzen nyaraltatja alkalmazottjait a tengerparton… és megvan az idei év eddigi legnagyobb kokainfogása.

Újabb álrendőrt fogtak el. Továbbá: hatalmas bírság járna azoknak, akik engedély nélkül építenek garázst, fészert vagy más melléképületet a saját udvarukon.

… a DNA bekopogott egy volt DNA-shoz, és nem egy pofa sörre… és Ilie Bolojan betolta a kormányhoz tartozó állami intézetek vezéreit gyűlésbe, mert minden ötödik alkalmazottat ki kell rúgni.

További hírek: jócskán túlárazott iskolabuszokért nyalta fel a közpénzt egy PNL-hez közeli üzletember, a Romsilva pofátlan exigazgatója pedig végre a DNA látóterébe került.