// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Egy éve még tagadta a létezését, most küzdeni akar ellene. Vajon mi lehet az?

// HIRDETÉS

Tăriceanu kezd komfortosan mozogni az ellenzéki szerepben, és úgy érezzük, mostmár kezd saját magával is párhuzamossá válni.

Már vártuk, hogy mikor jön el az a pillanat, amikor a köpönyegforgatást profi szinten űző Călin Popescu Tăriceanu ALDE-elnök átvált a hatalomhoz foggal-körömmel ragaszkodó, összeesküvés-elméleteket szövögető politikusból ellenzéki észosztóvá. Nem csalódtunk benne, kezdi komfortosan érezni magát az új szerepben, máris mondott egy olyat, amitől

csodálkozunk, hogy nem szakadt rá a mennyezet.

Míg az elmúlt két évben, nagyjából a #Rezist mozgalom terjedésével párhuzamosan Tăriceanu azt állította, hogy nincs is korrupció az országban – vagy ha mégis van, az a „párhuzamos állam” része – addig újabban, amióta távozott a kormányból,

egyik legfőbb céljának tekinti a korrupcióellenes harcot.

Az időközben lesittelt Liviu Dragnea jobbján (vagy balján?) tavaly ősszel még arról beszélt, hogy az igazán magas szintű korrupció csak a nyugati országokban létezik, és példaként Hollandiát, Dániát és Németországot hozta fel, amely országokhoz képest Romániában elenyésző a korrupció mértéke. Eltelt közel egy év, más irányból fújják passzátszelet a romániai politikában, így Tăriceanu is igazodott az új trendhez. Immár a párhuzamos állam helyett a korrupció, a nepotizmus, az államtitkárok és a közméltóságok alkalmazotti számának csökkentése ellen küzdene. Mi mást mondhatnánk, sok sikert hozzá!

Egy ennél súlyosabb állítása viszont, hogy szerinte

az állami költségvetés hiánya jelenleg 9 milliárd lejre tehető,

és ez nem orvosolható már költségkiigazítással. Az ALDE persze mossa kezeit, Tăriceanu úgy véli, a párt megfizette az árát a kormányzásnak azzal, hogy az európai parlamenti választáson az előrejelzett 13 százalékból mindössze 4 százalékot sikerült elérni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro