// 2026. november 2., hétfő // Achilles

Egy erdélyi város ugyan bekerült a járvány idején legbiztonságosabb helyek közé, de Románia imázsa már nem ilyen jó

// HIRDETÉS

Egy statisztika szerint a rangsor második felébe került az ország.

Nagyszebennek olyan jó az imázsa, hogy még a koronavírus-járvány idején legbiztonságosabb idegenforgalmi célpontok között is ajánlják.

Az EU által támogatott European Best Destinations ügynökség annak apropóján állította össze a listát, hogy a járvány lecsengésével egy időben számos ország elkezdte megnyitni a határait, és megpróbálja bedurrantani az idegenforgalmi idényt.

Persze sokak számára a kényelem és az alacsony ár mellett most a koronavírus elleni védettség is fontos, sőt az egyik legfontosabb szempont.

Nos, az ügynökség azon szempontok alapján választott, hogy mely helyszíneket érintette a legkevésbé a járvány, milyen szigorú higiéniai előírásokat vezettek be a szálláshelyeken, a vendéglátóhelyeken és az üzletekben, milyen gyakran cserélik a szűrőket a klímaberendezésekben, rendelkezésre állnak-e a maszkok, illetve biztosított-e a távolságtartás.

A célpontok emellett kórházak közelében vannak, amelyekben az európai országok többségénél több kórházi ággyal rendelkeznek.

Mindezek alapján a lista készítői Nagyszebent is kiválasztották, olyan helyszínek társaságában, mint Tbiliszi, Korfu, Madeira, Zágráb, Fiume (vagy Rijeka, kinek hogy tetszik), Varsó, Bécs, Málta vagy Vilnius.

A magyarázatban megjegyzik, hogy Romániában 15-ször kevesebb fertőzés volt, mint a leginkább érintett országokban, de emellett Szeben minden turista számára ideális célpont: az Instagram-őrültek, a történelemkedvelők és a természetbarátok is megtalálják a számításaikat. Emellett az életminőség is jó.

Románia imázsa ugyanakkor országként már nem ilyen kedvező.

A Forbes idéz egy jelentést, amely a Covid-19 szempontjából legbiztonságosabb országokat listázza.

A százas listán pedig az ország csupán az 57. – pont egy hellyel az Egyesült Államok előtt.

Magyarország viszont bekerült az első húszba: a 18. helyre sorolták.

A lista élén Svájc, Németország és Izrael áll, de az első tízbe belefért még Szingapúr, Japán, Ausztria, Kína, Ausztrália, Új-Zéland és Dél-Korea is.

A közép-európai térségből Lengyelország a 28., Lettország a 31., Szlovénia a 32., Észtország a 35., Horvátország a 35., Csehország a 43., Bulgária a 48., Szlovákia az 59.

Érdekesség, hogy még Spanyolország, illetve Olaszország, ahol pedig keményen tarolt a járvány, megelőzi Romániát: előbbi a 45., utóbbi az 53. helyen áll a koronavírussal szemben legbiztonságosabb országok listáján.

A sereghajtó a Bahamák, a 99. Laosz, a 98. pedig Kambodzsa.

Hát ennyit arról, hogyan értékelik a világban a romániai járványkezelést.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka
Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

// még több főtér.ro