// 2026. augusztus 31., hétfő // Erika, Bella

Egészségügyi államtitkár: nem osztjuk ki a jódtablettákat. Egészségügyi minisztérium: kiosztjuk a jódtablettákat

// HIRDETÉS

Meglehetősen sajátosan kommunikál a tárca.

Egy, az emberek egészségének védelmét szolgáló intézmény esetében elvárható lenne, hogy egyértelműen kommunikáljon a fontos ügyekben, hiszen mégiscsak emberéletekről van szó.

A román egészségügyi minisztérium esetében azonban a jelek szerint ezt még nem sikerült felvenni az elsőrendű prioritások sorába.

A tárca ugyanis elkövette azt a bravúrt, hogy néhány napon belül két, egymásnak szögesen ellentmondó bejelentést tett.

Először, mint azt mi is megírtuk, a minisztérium államtitkára, Tiberiu Brădățan azt közölte, hogy mégsem osztják ki azt a több millió kálium-jodid tablettát, amelyet azt követően szereztek be, hogy az Ukrajna elleni orosz invázió nyomán nőtt a nukleáris csapástól való aggodalom.

Az államtitkár szerint a tabletták kiosztása a háziorvosok vonakodása miatt marad el, és csak egy esetleges nukleáris támadás esetén osztják ki őket.

Az államtitkár munkaadója, azaz az egészségügyi minisztérium azonban a jelek szerint mégis másképp látja a dolgokat.

Hétfőn este ugyanis a tárca közleményt adott ki, amelyben bejelentette: a tablettákat igenis kiosztják.

Persze nem azonnal, csakis azt követően dolgoz ki egy, a tabletták ingyenes szétosztását szolgáló rendszert, hogy lebonyolítanak egy kiterjedt tájékoztatási kampányt a tabletták szakszerű használatáról.

A minisztérium azt közölte, hogy

Tiberiu Brădățan csupán magánvéleményként közölte, hogy a jódtablettákat nem osztják ki,

mivel nem volt napirenden a hivatalos tervekkel.

Kíváncsian várjuk az újabb fordulatot az ügyben.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy rühes kutya esete a PNRR-pénzekkel és az energiaválsággal

Sánta Miriám

Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Ezért nem menthetnek meg minket a technokraták

Sólyom István

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az elgörbített ideológiai tükör váratlanul szilánkokra törik
Főtér

Amikor az elgörbített ideológiai tükör váratlanul szilánkokra törik

Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.

„Márton Áron itt van köztünk” – Nagyszabású ünnep Csíkszentdomokoson Erdély püspöke tiszteletére
Krónika

„Márton Áron itt van köztünk” – Nagyszabású ünnep Csíkszentdomokoson Erdély püspöke tiszteletére

A 130 éve, augusztus 28-án született Márton Áronra, Erdély nagy püspökére emlékeznek pénteken és szombaton a szülőfaluban, Csíkszentdomokoson.

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?
Főtér

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?

Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Székelyhon

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma
Krónika

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma

Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.

Több mázsányi nagyméretű hal pusztult el az egyik homoródszentpáli halastóban
Székelyhon

Több mázsányi nagyméretű hal pusztult el az egyik homoródszentpáli halastóban

Másfél tonna 6 kilogramm és több mint 20 kilogramm közötti méretű ponty, amur és más ragadozó hal pusztult el a napokban az egyik homoródszentpáli horgásztónál. A jelentős kárt gázmérgezés okozta, a haltetemeket már elszállították.

// még több főtér.ro