// 2026. szeptember 27., vasárnap // Adalbert

Ebből még akár jó is kisülhet: megállapodtak az EU vezetői a migrációs probléma kezeléséről

// HIRDETÉS

Péntekre sikerült tető alá hozni a külső határok védelmét célzó megállapodást. Közös központokat hoznak létre a menedékkérelmek feldolgozására, és korlátozzák a migránsok EU-n belüli mozgását.

Talán végre megmozdulhat valami az Európát fenyegető migrációs probléma megoldásában, miután az uniós tagállami vezetők csütörtökön kezdődött, péntek reggelbe nyúló brüsszeli tanácskozásukon megállapodásra jutottak az ügyben. Az örömhírt Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke jelentette be.

„Az uniós tagországok vezetői több kétoldalú egyeztetést követően megegyeztek a csúcstalálkozó csütörtöki munkanapján megtárgyalt témákat összegző zárónyilatkozatuk szövegében, e témák között a migráció kezelését érintő szövegben is” – közölte pénteken Twitter-üzenetében.

 

 

Az elfogadott szöveg szerint az Európai Unió területén ellenőrzött menekültközpontok önkéntes alapon, tagállami felajánlás alapján jöhetnének létre, és ezekben feldolgoznák a szárazföldön, tengeren érkezett illegális bevándorlók és menekültek kérelmét.

Erősítenék az EU külső határainak védelmét, emellett többet fizetnének Törökországnak és az észak-afrikai országoknak annak érdekében, hogy a migránsok el se indulhassanak Európa felé. Emellett az európai migrációs útvonalakat is felszámolnák.

A javaslat szövege korábbi tervezetének elfogadásához Olaszország azért nem járult hozzá, mert túl sokszor szerepelt benne az önkéntesség lehetősége, ami véleménye szerint nem biztosította volna a migrációs nyomás okozta patthelyzet feloldását – közölték a tárgyalás részleteit ismerő források.

Angela Merkel német kancellár „jó jelnek” nevezte, hogy az uniós tagországok vezetőinek sikerült megegyezniük egy közös migrációs zárónyilatkozat szövegében, de

elismerte, hogy mély megosztottság maradt a tagállamok között.

A német kancellár beszámolt arról, hogy a tagországok megegyeztek a migránsok unión belüli mozgásának szigorúbb ellenőrzésében. Egyértelmű, hogy mindenki köteles betartani a szabályokat, és hogy egyetlen menedékkérő sem választhatja meg, mely tagországban nyújtja be menedékkérelmét – tette hozzá.

Emmanuel Macron francia államfő a tanácskozás első munkanapja után elmondta: a zárónyilatkozatban tükröződik a francia álláspont, amely a külső határok védelmét, az unión kívüli műveleteket, a felelősséget és az európai szolidaritást hangsúlyozza.

Aláhúzta, hogy a szövegben érvényesül az európai együttműködés, és egyértelműen azon országok mellé áll, amelyek frontországként szembesülnek a migrációval. Kijelentette: Európának még sokáig el kell viselnie a migrációs nyomást.

A kontinens nem sziget, a kihívásnak minden körülmények között ellen kell tudnia állni saját értékeinek tiszteletben tartása, polgárai biztonságának és a nemzeti összetartozás megőrzése mellett - tette hozzá.

Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök az EU-csúcson. Kép: Európai Bizottság

Giuseppe Conte új olasz kormányfő a tanácskozást követően kijelentette: „Elégedettek vagyunk, Olaszország nincs többé egyedül”. A migráció kérdésében egységes megközelítés született egy felelősségteljesebb, szolidárisabb Európával, amint azt Olaszország kérte - tette hozzá.

Sebastian Kurz osztrák kancellár elmondta: a zárónyilatkozat szerint Görögország és Olaszország zárt menekültközpontokat hozhat létre területén, ha szükségesnek tartja.

Nincs szó a menekültek kvóták szerinti elosztásáról,

amelyben Ausztria nem akart részt venni, ugyanis - mint hangsúlyozta - már eddig is aránytalanul sok bevándorlót fogadott be. Az osztrák kancellár pozitív lépésnek nevezte, hogy a hangsúly a külső határok védelmére helyeződött át, ugyanis a visegrádi országok mellett Dánia, Hollandia, Bulgária és Ausztria is az erősebb határvédelem mellett érvelt.

Joseph Muscat máltai kormányfő távozásakor adott tájékoztatásában arról beszélt: az uniós tanács megegyezett abban is, hogy a Földközi-tengeren mentési feladatokat végző civil szervezetek hajóinak tiszteletben kell tartaniuk a vonatkozó törvényeket, és nem akadályozhatják a líbiai parti őrség munkáját. Világos és egyértelmű az állásfoglalás, amely igazolja Málta törekvéseit - jelentette ki.

Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalára hajnalban felöltött videóban azt mondta: győzelmet arattak a visegrádi országok. A magyar miniszterelnök arról is beszélt, hogy a közös V4-javaslat szerint a létrehozandó menekülttáborokból senkit sem lehet áthelyezni más országba az adott ország beleegyezése nélkül.

Az elfogadott zárónyilatkozat szerint az embercsempészek tevékenységének végleges felszámolása érdekében meg kell szüntetni azokat az ösztönzőket, amelyek arra késztetnek bárkit, hogy akár az élete kockáztatása árán is igénybe vegye szolgáltatásaikat. Egyúttal elejét vennék a tragikus haláleseteknek. Ennek érdekében létre kell hozni olyan központokat, amelyekben előzetesen feldolgozzák a keresési és mentési műveletekben kimentettek menedékkérelmét. Ezzel összefüggésben az Európai Tanács felkérte az Európai Unió Tanácsát és az Európai Bizottságot, hogy az unión kívüli érintett országokkal, valamint az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával (UNHCR) és az Nemzetközi Migrációs Szervezettel (IOM) szorosan együttműködve mihamarabb vizsgálja meg az ilyen feladatokat ellátó regionális központok létrehozásának tervét.

A zárónyilatkozat arról is rendelkezett, hogy a tagállamok a nemzetközi jog betartása mellett a saját területükön létrehozott ellenőrzött központokban önkéntes alapon elhelyezhetik a menekülteket. A központok lehetővé teszik annak gyors és a biztonságos megállapítását, hogy ki illegális bevándorló, akit vissza kell küldeni származási országába, és ki jogosult nemzetközi védelemre, akivel kapcsolatban a szolidaritás elvének érvényesülnie kell. Az ellenőrzött központok keretében végzett valamennyi intézkedésnek – ideértve az áthelyezéseket és a letelepítést is – önkéntes alapon kell teljesülnie, anélkül, hogy az befolyásolná a dublini rendszer reformját.

 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Varga László Edgár

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról

Fall Sándor

„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Néhány ok, hogy miért ilyen gyatrák a legújabb romániai PISA-eredmények

Sánta Miriám

Az aggodalomra igencsak okot adó 2025-ös, friss PISA-teszt eredményeinek magyarázatát több tényezőből lehet összerakni.

A Román Kommunista Párt pretoriánusai még mindig köztünk járnak

Sólyom István

A SPP vezetője körüli rumli arra volt jó, hogy ismét megnyugodjunk: a PCR fegyveres ökle nem veszett el, csak átalakult.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Krónika

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó
Székelyhon

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó

Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét
Székelyhon

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Varga László Edgár

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról

Fall Sándor

„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Néhány ok, hogy miért ilyen gyatrák a legújabb romániai PISA-eredmények

Sánta Miriám

Az aggodalomra igencsak okot adó 2025-ös, friss PISA-teszt eredményeinek magyarázatát több tényezőből lehet összerakni.

A Román Kommunista Párt pretoriánusai még mindig köztünk járnak

Sólyom István

A SPP vezetője körüli rumli arra volt jó, hogy ismét megnyugodjunk: a PCR fegyveres ökle nem veszett el, csak átalakult.

// HIRDETÉS