// 2026. november 7., szombat // Rezso

Dúl a nagy román-magyar fociháború a kettős állampolgárságú Adrian Rus miatt

// HIRDETÉS

A román labdarúgás illetékesei mindent megtesznek azért, hogy a szatmári srác nehogy magára öltse a magyar címeres mezt.

A román sportsajtót olvasva úgy tűnik, a Román Labdarúgó Szövetség (FRF) a foci új Messiását látja a román és magyar állampolgársággal is rendelkező Adrian Rusban, akit valamiért úgy féltenek a magyar válogatottól, mintha ezen múlna a sportág jövője.

A MOL Fehérvár FC szatmári védőjéről mi is megírtuk július elején, hogy a román válogatott illetékesei

szívesen látnák sárga mezben, azóta Cosmin Contra szövetségi kapitány be is jelentette, hogy a Spanyolország és Málta elleni szeptemberi Európa-bajnoki selejtezők valamelyikén biztosan beveti a fiatal tehetséget.

Attól a pillanattól – a hatályos szabályok szerint – Rus már nem választhatja Magyarországot.

Contra azt nyilatkozta tegnap, hogy Adrian Rus annyira meghatódott attól, hogy a nyári ifjúsági Európa-bajnokságon a román válogatottba játszhatott, hogy már eldöntötte, a felnőtteknél is be akar mutatkozni.

A román válogatott edzője ugyanakkor

azzal vádolta meg a MOL Fehérvár FC-t, hogy megbüntette a védőt, amikor kiderült, hogy meghívót kapott a román válogatottba.

Rus egyébként a magyar klubjánál legutóbb a második csapatban lépett pályára, a harmadik ligában, ami első látásra tényleg büntetésnek tűnik, a MOL Fehérvár FC azonban ezt közleményben cáfolta. A fehérváriak szerint Rus továbbra is az első keret tagja, és

„természetesen nincs szó semmilyen büntetésről, nyomásgyakorlásról”.

Adrian Rus egyébként magyar klubban (Fehérgyarmat) nevelkedett, magyar csapatban (Balmazújváros) kezdte a felnőtt karrierjét, a román bajnokságban mindössze egy évet játszott a Sepsi OSK-nál, kölcsönjátékosként, 2017-ig a román futball vezetőit egyáltalán nem érdekelte.

Mondjuk a focista rövidre zárhatná ezt a történetet, ha végre nyilatkozna a témáról.  

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro