// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Dühös lett a román külügy a magyar nagykövet kijelentései miatt

// HIRDETÉS

Bekérették a bukaresti magyar nagykövetség képviselőjét.

A román külügyminisztérium bekérette hétfőn a bukaresti magyar nagykövetség képviselőjét egy interjú miatt, amelyet Zákonyi Botond bukaresti magyar nagykövet adott a Romania Liberă című bukaresti napilapnak.

A román külügy közleménye szerint hétfőn reggel Nagy Károly Zoltán első beosztottat kérették be, mert a nagykövet jelenleg szabadságát tölti.

A román külügyminisztérium szerint a megbeszélésen a román fél kifejtette „határozott egyet nem értését” azzal, amit a magyar nagykövet a román–magyar kétoldalú kapcsolatok egészéről nyilatkozott.

A lap által hétfőn közölt interjúban Zákonyi Botond egyebek mellett kifejtette, hogy a kétoldalú kapcsolatok alakulása az infrastrukturális együttműködésektől is függ, de ezen a téren nem létezik „elegendő jóindulat” a román fél részéről. A nagykövet a közúti infrastruktúrát és az energetikai együttműködést (konkrétan a kétirányú gázszállítás) említette. A gázvezetéken egyelőre csak Magyarország irányából folyik a gáz Romániába, és tíz olyan határon átnyúló közút is van a két országban, amelyek nincsenek befejezve, mivel Románia a schengeni csatlakozása utánra szeretné halasztani az összekapcsolásukat – mondta.

Ezzel kapcsolatban a román külügy kifogásolja, hogy Zákonyi miért nem említette a nemrég Nagylaknál megnyitott autópálya-határátkelőt, amelynek felavatásán a román kormányfő is részt vett. A tíz út kapcsán a külügy jelzi: ezek az utak helyi érdekű, illetve kerékpárutak, amelyeknek nincs nagy gazdasági jelentőségük.

Azt, hogy valaki történelmi szimbólumokat ábrázoló jelvényeket árul, nem lehet Magyarország és Románia közötti problémává alakítani, nem ez az akadály a két ország között, utalt kérdésre válaszolva a nagykövet arra, hogy a román külügy elítélte, hogy Orbán Viktor tusványosi részvételét követően Nagy-Magyarország térképét ábrázoló jelvényekről posztolt fotót a Facebook-oldalán.

A román külügy hangsúlyozza, hogy az etnikai alapú autonómiára vonatkozó kijelentések tulajdonképpen beavatkozást jelentenek Románia belügyeibe. Zákonyi az interjúban azt mondta, nem hiszi, hogy a Székelyföldön őshonos magyarok önrendelkezési igényét ne lehetne rendezni a román többséggel folytatott tárgyalások útján. „Akkor kapnak autonómiát, amikor autonóm emberekként viselkednek majd” – fogalmazott a magyar nagykövet.

Az interjúban a nagykövet beszélt az közintézményekbeli anyanyelvhasználatban tapasztalható problémákról is és kitért a visszaszolgáltatási folyamat fennakadásaira is.

(a fotón: Zákonyi Botond)

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro