// 2026. július 6., hétfő // Csaba

Dugin: itt az ideje a Birodalmak létrehozásának

// HIRDETÉS

Putyin ideológusa egyesítené Magyarországot Romániával, Szerbiával, Szlovákiával és Ausztriával.

A Jobbikhoz közeli Alfahír portál interjút közölt Alekszandr Dugin, „professzorral, orosz filozófussal, szociológussal és politológussal, aki a Nemzetközi Eurázsiai Mozgalom vezetője és az eurázsianizmus ideológiájának egyik alap gondolkodója.”

Néhány részlet a megdöbbentő kijelentéseket tartalmazó interjúból:

„Őszintén hiszem, hogy a nemzetállamok kora lejárt.

Jóval több etnikum létezik, mint nemzet, és maguk a nemzeti határvonalak ebből kifolyólag mindig igazságtalanok. Ezért van újra itt az ideje a Birodalmak létrehozásának. Vagy egy Birodalom – egy nyugati, amerikai, vagy több Birodalom létrehozásáról lehet szó. Éppen ennek az eldöntésére kell megkeresni a választ. Ha több Birodalom jönne létre, akkor azokból az egyik az Eurázsiai lenne, egy másik pedig az Európai. A »cordon sanitaire« országai Európa és Eurázsia között maguk kell, hogy létrehozzanak egy közös területi egységet, mondjuk a Hatalmas Kelet-Európát, kihasználva azt a kettősséggel jellemezhető szuperpozícióját, hogy részben eurázsiai, részben európai terület. De ebben az esetben sem látom helyét a nemzeti törekvéseknek. Ha mondjuk Magyarország, Románia, Szerbia, Szlovákia, meg talán a Volinyi terület és Ausztria is egységessé válna, akkor az magába gyűjtené az összes magyart, vagyis

etnikailag minden visszaállna a Trianon előtti időkre.

Mindez például nemzetállam keretében szerintem nem lenne lehetséges, éppen azért nem, mert maga a nemzetállam létezése is lehetetlen.”

(...)

„A globalizmusban az olyan értékek, mint az etnosz, vallás, kultúra, szakrális tudás teljesen elvesznek és maradnak csak az egyének tömegei, a hálózatok és a kozmopolita, mechanikus állományokba tömörült vándorló atomok. Itt már nemcsak Oroszországról, Magyarországról, vagy Ukrajnáról van szó, hanem arról, hogy ha az emberiség csak egy lépést tesz még a nyugati világ felé, az egynemű házasságok, a modernizáció és az elnyugatosítás, egy szóval a tiszta nihilizmus irányába,

egyszerűen el fog tűnni a föld felszínéről.

Vagy felnyitjuk végre a szemünket és közösen: oroszok, magyarok, szlávok, románok, szerbek, németek, franciák és spanyolok szembeszállunk a Nyugattal, vagy szép lassan, egyesével eltűnünk.”

(...)

„Úgy látom, hogy

az Európai Unió teljes összeomlása nagyon közel van

és elkerülhetetlen, hiszen a mai Európának nincsenek elképzelései a jövőt illetően, nincsenek céljai, összességében nincs stratégiája. Az Európai Unió az USA értelmetlen és hanyatló perifériája. Egy ilyesfajta Európa nem tud létezni és nem is fog. Másfajta Európára van szükség, egy európai Európára, amely folytatja az igaz európai tradíciók művelését, ezen belül is a legfontosabbat: a kereszténységet, amelyből jóformán semmi sem maradt a nagy modern világ kezdete óta. Európa jelenleg egy temető, melyből minden, ami élő, igyekszik elmenekülni.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Fall Sándor

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára
Főtér

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Hatezer éves településre és világháborús lőszerekre bukkantak egy kukoricásban
Krónika

Hatezer éves településre és világháborús lőszerekre bukkantak egy kukoricásban

Ritka történelmi „időrétegekre” bukkantak a régészek a Iași megyei Ursoaián: miközben egy hatezer éves, a Cucuteni kultúrához tartozó település nyomait kutatták, második világháborús tüzérségi lőszereket is találtak a kukoricásban.

Ezúttal tényleg utolérte a végzete Romániai Pál Fülöp herceget?
Főtér

Ezúttal tényleg utolérte a végzete Romániai Pál Fülöp herceget?

A román királyi család hivatalosan el nem ismert tagját hamarosan kiadhatják Romániának, ahol börtönbüntetés vár rá. II. Károly unokájának portréja.

Megtalálta, megtartotta, költeni is kezdte a pénzt
Székelyhon

Megtalálta, megtartotta, költeni is kezdte a pénzt

Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.

Csalás gyanúja az érettségin, öt erdélyi megyében tartottak házkutatást
Krónika

Csalás gyanúja az érettségin, öt erdélyi megyében tartottak házkutatást

Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte
Székelyhon

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte

Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.

// még több főtér.ro