// 2026. november 7., szombat // Rezso

Dübörög a magyar-román gazdasági együttműködés

// HIRDETÉS

Hasít a román-magyar gazdasági együttműködés, mint olajozott penge egy lavórnyi disznózsírban. Most már csak a politikai-diplomáciai ügyeknek kéne hozzá felnőniük. Lásd még: váradi és vásárhelyi konzuli irodák.

A román piacnak kulcsszerepe van az egyik legfontosabb külgazdasági cél elérésében, abban, hogy minél nagyobb legyen a kis- és középvállalkozások (kkv) aránya az exportban - mondta Szijjártó Péter, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten.

Szijjártó Péter, a Magyar-Román Gazdasági Vegyesbizottság budapesti, plenáris ülését követően elmondta, meghozták a két ország közötti kereskedelmi forgalom növekedését segítő döntéseket.
Az államtitkár, aki egyben a gazdasági vegyesbizottság magyar társelnöke, kifejtette: döntöttek a finanszírozás és a határon való átjárhatóság segítéséről.
Constantin Niță román gazdasági miniszter, a bizottság román társelnöke a sajtótájékoztatón elmondta, hogy szándékukban áll a két ország közötti kereskedelmi kapcsolat bővítése, belátható időben belül szeretnék elérni az évi 10 milliárd euró forgalmat, kiegyensúlyozott kereskedelmi mérleg mellett.
Szijjártó Péter kifejtette: Románia Magyarország számára a második legfontosabb exportpiac Németország után. A két ország közötti kereskedelmi forgalom az elmúlt évben 6,7 milliárd eurót tett ki, az idén az első négy hónapban a forgalom 7 százalékos növekedést ért el.
Az államtitkár szólt arról, hogy a magyar export 75 százalékát 850 nagy vállalat adja, de a magyar-román gazdasági együttműködésben a kkv-k arány magasabb, mint általában.
Szijjártó Péter kiemelte: a két ország eximbankja megállapodott abban, hogy több tízmillió eurós, felülről nyitott hitelkeretet hoznak létre a két ország kis- és középvállalkozásai közös gazdasági tevékenységének segítésére. Így támogatják a határmenti és a harmadik piacon való együttműködést, valamint az export és import kapcsolatokat is.
Döntöttek arról is, hogy folytatják a határátkelő fejlesztési programot, a 2014-2020 közötti hétéves uniós fejlesztési ciklusban igyekeznek 12 új határátkelőt építeni, amivel felére csökkenne a jelenlegi 40-45 kilométeres átlagos távolság a használható határátkelő helyek között. Az ehhez szükséges jogi keretekről megszületett a megállapodás, amelyet július végén a két ország fejlesztési miniszterei Bukarestben írnak majd alá - mondta Szijjártó Péter.
Az államtitkár tájékoztatása szerint az idén megteremtik az első közúti gyorsforgalmi összeköttetést a két ország között azzal, hogy összekapcsolják az M43-as magyar és az A1-es román autópályát, 2017-ig pedig az M4-es magyar és az A3-as román autópályát kötik össze.
A vegyesbizottsági ülésen az energiabiztonság kérdése hangsúlyosan szerepelt a napirenden - jelentette ki Szjjártó Péter.
A két ország között 2010-ben átadott gázvezetéken még nem működik a kétirányú forgalmazás, a román fél arról adott tájékoztatást, hogy az idén kiírják az ehhez szükséges közbeszerzési eljárásokat, s két éven belül kétirányú lesz a gázvezeték. Megállapodtak a villamosenergia-hálózat összekötésében is, és az ülésen üdvözölték, hogy Románia novemberben csatlakozik a magyar-cseh-szlovák összekapcsolt árampiachoz - mondta Szijjártó Péter.
A megbeszélésen szó volt a Mol Nyrt. romániai tevékenységéről is, s megállapodtak abban, hogy a szükséges eljárások felgyorsításával a román kormány segíti a céget abban, hogy a feltételek teljesítése után minél előbb megkezdhesse a kutatást a határmenti térségben a nemrégiben elnyert területeken.
Szijjártó Péter elmondta: 12 ezer román-magyar vegyesvállalat működik, rájuk is építeni kívánnak a gazdasági kapcsolat erősítésében. A még nagyobb sikerek érdekében a Kárpát Régió Üzleti Hálózat keretében Romániában működő öt iroda, a szükséges jogszabályi változtatást követően, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. keretében tevékenykedik majd.
Constantin Niță fontosnak nevezte az energetikai rendszerek összekapcsolását. A román gazdasági miniszter hangsúlyozta, hogy szorosabb együttműködés megteremtésére törekednek a Duna Stratégia megvalósításában, a Konstanca tengeri kikötő hatékonyabb kihasználásában, a vasúti forgalomban, valamint a mezőgazdaság, a turizmus területén.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro