// 2026. április 12., vasárnap // Gyula

Dragnea már szabadulna Grindeanutól?

// HIRDETÉS

Sajtóértesülések szerint a PSD elnöke gyökeresen átalakítaná a kormányt.

A román sajtó szerint kormányátalakítást akar és Sorin Grindeanu miniszterelnököt is menesztené Liviu Dragnea, a bukaresti kormány fő erejének számító Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.

A keddi bukaresti lapok tág teret szenteltek annak a támadásnak, amelyet a pártelnök egyik bizalmasának számító Gabriela Firea, Bukarest szociáldemokrata főpolgármestere intézett a kormányfő ellen. Firea szerint rosszabb a viszonya a kormánnyal, mint a –PSD által folyamatosan bírált – szakértői kabinet idején. A főpolgármester egy hétvégi tévéinterjújában azt is aggasztónak nevezte, hogy

Grindeanunak nincs ideje döntései előtt konzultálni a párt elnökével, 

annak ellenére, hogy megbízatása a PSD választási programjának végrehajtására szól. Az Adevărul című, liberális hátterű lap szerint Dragnea azért akar nagyszabású kormányátalakítást, hogy pártja és hívei előtt is nyilvánvalóvá tegye: nem a függetlenedni próbáló Grindeanunál, hanem továbbra is nála összpontosul a legtöbb hatalom. 

A kormányfő – a lap által megszólaltatott politikai elemző szerint – igyekszik elhatárolódni a PSD elnökétől, és arra vár, hogy Dragneát második korrupciós perének végkifejlete végleg eltávolítsa a politikából. Az Adevărul úgy tudja: Dragnea a kormányátalakítás megtagadása esetére a hozzá hű miniszterek egyidejű lemondatását is kilátásba helyezte, ami a kabinet bukásához vezetne.

Az egyre nyíltabb PSD-s belviszályt 

az Evenimentul Zilei nemcsak hatalmi harcnak tartja. A jobboldali lap szerint Dragnea főleg azt nehezményezi, hogy a miniszterelnök a titkosszolgálatok kegyeit keresve kormányoz, ahelyett, hogy a pártszékház utasításait hajtaná végre.

A Gandul című szabadelvű portál Victor Ponta volt kormányfőt idézi, aki „egyszerű PSD-tagként” értetlenségének adott hangot amiatt, hogy miért vált a pártvezetés számára a nyár legsürgősebb teendőjévé saját kormányának leváltása. A mellőzöttsége miatt egyre hangosabban tiltakozó volt miniszterelnök szerint a PSD egy ilyen lépéssel saját választóit és parlamenti frakcióit bizonytalanítaná el, akik szavazataikkal támogatták a PSD-ALDE koalíció kormányát.

A nagypolitikában addig ismeretlennek számító Grindeanut a PSD tavaly decemberi választási győzelme után Dragnea javasolta kormányfőnek, mivel priusza miatt nem követelhette magának a tisztséget. Grindeanut fél évvel korábban választották Temes megye tanácselnökévé. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kit szoptat az anyaország a hon kebeléből, és kit máshonnan?

Varga László Edgár

Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.

Amikor egy országban a hatalom jobb keze nem tudja, mit csinál a bal…

Szántai János

… vagy lehet, nagyon is jól tudja, csak félrenéz, hiszen a hatalom emberekből áll, akiknek családjaik vannak, akik szeretnek jól élni, ha lehet, ingyen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Bethlen István egykori miniszterelnök végnapjai a szovjet levéltári források tükrében

Sólyom István

A gyótapusztai vadászháztól a moszkvai Lubjankáig tartó időszak feltárt részleteiről beszélt dr. Seres Attila történész a Sapientia EMTE legújabb Egyetemi Estjén.

És akkor a miniszter felvett egy maroknyi homokot és odadugta a lefagyott hivatalvezető orra alá

Fall Sándor

Ha csak egy rövid videót nézne meg arról, hogy miként működik az ország, és mekkora munka a megreformálása, akkor ez legyen az.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát
Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

Orbán Viktor a külhoni magyarok támogatásával kalkulál 3 millió szavazattal
Krónika

Orbán Viktor a külhoni magyarok támogatásával kalkulál 3 millió szavazattal

Orbán Viktor szerint hárommillió szavazat elég lesz a Fidesz többségéhez, ez pedig szerinte csak a határon túli magyarok támogatásával lehet meg.

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix
Főtér

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix

További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.

Lépcsőházba hajtott egy autós Csíkszeredában
Székelyhon

Lépcsőházba hajtott egy autós Csíkszeredában

Elvesztette uralmát a jármű fölött, és egy tömbház lépcsőházának bejáratához csapódott autójával egy csíkszeredai sofőr szombaton késő este.

Választás: vasárnap eldől, zsinórban ötödször is a Fidesz-KDNP alakíthat kormányt vagy hatalomváltás következik
Krónika

Választás: vasárnap eldől, zsinórban ötödször is a Fidesz-KDNP alakíthat kormányt vagy hatalomváltás következik

Az 1990-es rendszerváltoztatás óta tizedik alkalommal várják vasárnap országgyűlési választásokon a magyar választópolgárokat, miközben a könnyített honosítás bevezetése nyomán 2014 óta negyedszer a külhoni magyarok is élhetnek választójogukkal.

248 km/órával robogott Székelyföld felé
Székelyhon

248 km/órával robogott Székelyföld felé

A gyorshajtásnak is van határa, ma minden bizonnyal ez 248 km/óra – ennyivel mértek be egy sofőrt a rendőrök szombaton délután az észak-erdélyi autópályán.

// még több főtér.ro