Rögtön két bőröndöt is az őt törvénytelenségek elkövetésével vádoló körök képébe vágott. Jelképesen, persze.
Meg kell adni, Liviu Dragnea és a Szociáldemokrata Párt (PSD) meglehetősen pihent agyú kreatív csapattal rendelkezik, elképesztő performansszal reagált ugyanis a Rise Project oknyomozó portál bejelentésére, miszerint egy Teleorman megyei polgár csak úgy megtalált a földjén egy bőröndöt, amelyben a Dragneát is érintő, korrupciós ügyekbe keveredett útépítő cég, a Tel Drum dokumentumai lapultak.
A kormány fő erejét adó párt elnöke két bőrönddel érkezett meg hétfőn délben a parlamentbe, amelyek tartalmát készségesen be is mutatta az újságíróknak.
Az első tele volt friss fánkkal – ez egy román szójáték, a román nyelvben ugyanis a fánkot jelentő gogoașă szót hazugság értelemben is használják.
Kijelentette: minden, amit a Rise Project állít róla, hazugság, semmi köze a Tel Drumhoz, és fogalma sincs, mi lehet a bőröndben, illetve hogy került a portálhoz.
A másik bőrönd tartalmával – amelyet, kifigurázandó a Rise Project állítását, úgy jellemzett: az udvara végében találta meg mint rendes teleormani polgár – Klaus Iohannis államfőnek mutatott be szimbolikusan.
Abban ugyanis olyan ügyek jelképes dossziéi lapultak, amelyekben Iohannist gyanúsították meg törvénytelenségek elkövetésével, de „nem jutottak el a korrupcióellenes ügyészséghez”.
Ilyen az egyik, az államfő által megszerzett nagyszebeni ingatlan, a „Raiffeisen-épület” ügye, a Német Demokrata Fórumnak visszaadott, korábban a náci Deutsche Volksgruppe által birtokolt vagyon, olyan ügyészek előléptetése, akik vádemelés nélkül ejtették az államfő ügyeit, lakbérből származó jövedelemmel kapcsolatos hamis vagyonbevallás, a német fórum öregotthonának bérbe adása, valamint nyomásgyakorlás egy alkotmánybíróra. Emellett néhány adathordozó USB-stick is volt a bőröndben.
Dragnea mindezek bemutatását követően diadalmasan bemasírozott az ülésterembe, ahol a PSD országos végrehajtó testületének ülése kezdődött el, amelyen várhatóan eldől, hogyan számolnak le a pártvezetés ellen lázadozó alelnökökkel.
Ilyen, rendkívül fontos, életbe vágó ügyekkel foglalatoskodnak mostanában Románia legfőbb vezetői.
De legalább néha egészen szórakoztató.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
Kiközölte a Rákóczi Szövetség a Szülőföldön Magyarul Program idei támogatásigénylési időszakát.
Idén és jövőre megduplázódhat a kilőhető medvék száma. Megvan az első hazai légitársaság, amelynek meg kell húznia a nadrágszíjat az emelkedő üzemanyag-költségek miatt.

További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.

Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.

További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.
További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.

További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.

Nem könnyű leleplezni a hajómotor-lopásokat. Továbbá: sajnos újabb ázsiai vendégmunkásokat zsákmányoltak ki.

Beköszöntött a tavasz, elkezdődtek a tarlóégetések – súlyos a helyzet. Rózsaszín zakóban, borospohárral a kezében feszít hatalmas fotókon egy dél-romániai település egykori elöljárója a polgármesteri hivatal falán.

… egy koraszülött gyermek meghalt, mert a mentő útközben beragadt a sárba… és megérkeztek egy kiirtott faj, a fakó keselyű első példányai Romániába, egy újratelepítési program keretében.