// 2026. augusztus 31., hétfő // Erika, Bella

Dragnea és Tăriceanu szerint valakik csúnyán félretájékoztatták Junckert

// HIRDETÉS

A két házelnök védelmébe vette a Európai bizottság által bírált igazságügyi reformokat.

Nyílt levélben válaszoltak a bukaresti parlament házelnökei szerdán az igazságügyi reformmal kapcsolatos brüsszeli bírálatokra, amelyben aggasztónak nevezték, hogy az Európai Bizottságot (EB) - értékelésük szerint - félretájékoztatták a jogalkotási folyamat átláthatóságát illetően.

Călin Popescu Tăriceanu  szenátusi és Liviu Dragnea képviselőházi elnök „méltányolta", hogy az EB érdeklődik a romániai igazságszolgáltatási reform iránt, ugyanakkor kölcsönös, nyílt tájékoztatást, és szoros együttműködést szorgalmaztak Brüsszellel.

A PSD-ALDE szociálliberális kormánykoalíció pártjait is vezető házelnökök leszögezték: az igazságszolgáltatás átszervezéséről szóló törvénycsomag négy hónapos előkészítése során

az összes alkotmányos előírást és az Európai Bizottság minden ajánlását betartották,

a végig nyilvános közvitába pedig az érintett szakmai szervezeteket is bevonták.

Dragnea és Tăriceanu szerint - a jobbközép ellenzék, a jobboldali államfő és Románia külföldi partnerei által bírált, és maratoni tüntetéssorozatot kiváltó - igazságszolgáltatási reformcsomag 316 cikkelye közül 229-et az igazságszolgáltatás függetlensége felett őrködő Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) javasolt, és „szinte az összes többi" valamely másik szakmai szervezet támogatását élvezi.

A házelnökök úgy vélekedtek:

szerencsésebb lett volna, ha Brüsszel a véleménynyilvánítással megvárja a bukaresti normakontroll eredményét.

Dragnea és Tăriceanu szerint a módosítások a jogállamiság megerősítését szolgálják, de az emberi szabadságjogok betartására is hangsúlyt helyeznek.

Levelük végén - az EB elnökének egy korábbi célkitűzésére utalva - kifejezték reményüket, hogy Románia igazságszolgáltatásának uniós megfigyelése és ellenőrzése, az úgynevezett Együttműködési és Értékelési Mechanizmus (CVM) lezárul a jelenlegi Európai Bizottság mandátumának végéig.

Mint megírtuk, Jean-Claude Juncker, az EB elnöke és Frans Timmermans, az EB első alelnöke szerdán közös nyilatkozatban jelezte: az Európai Bizottság aggodalommal figyeli az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatos legújabb romániai fejleményeket.

A brüsszeli figyelmeztetés azokra az ellenzéki vádakra utal, melyek szerint a kormánykoalíció politikai ellenőrzése alá akarja vonni az igazságszolgáltatást, hogy megmentse a felelősségre vonástól a korrupcióval vádolt politikusokat. A kormányoldal szerint viszont az igazságszolgáltatás reformjára azért van szükség, mert Románia ügyészállammá vált, ahol az ártatlanság vélelme és az emberi jogok is sérülnek.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy rühes kutya esete a PNRR-pénzekkel és az energiaválsággal

Sánta Miriám

Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Ezért nem menthetnek meg minket a technokraták

Sólyom István

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Mi a túróért beszél három napja egy lepényről az egész ország?
Főtér

Mi a túróért beszél három napja egy lepényről az egész ország?

Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma
Krónika

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma

Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.

Amikor az elgörbített ideológiai tükör váratlanul szilánkokra törik
Főtér

Amikor az elgörbített ideológiai tükör váratlanul szilánkokra törik

Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Székelyhon

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Talpas Botond: csak hetekre van biztos forrás, de minden lehetőséget nyitva tart az erdélyi MCC
Krónika

Talpas Botond: csak hetekre van biztos forrás, de minden lehetőséget nyitva tart az erdélyi MCC

Az erdélyi MCC-nek jelenleg csak a következő hetekre van elegendő anyagi forrása, ezért a tanév a megszokott formában és méretben biztosan nem indul el.

Több mázsányi nagyméretű hal pusztult el az egyik homoródszentpáli halastóban
Székelyhon

Több mázsányi nagyméretű hal pusztult el az egyik homoródszentpáli halastóban

Másfél tonna 6 kilogramm és több mint 20 kilogramm közötti méretű ponty, amur és más ragadozó hal pusztult el a napokban az egyik homoródszentpáli horgásztónál. A jelentős kárt gázmérgezés okozta, a haltetemeket már elszállították.

// még több főtér.ro