// 2026. június 10., szerda // Margit, Gréta

Dragnea bemószerolta az EU bíróságánál Viorica Dăncilát

// HIRDETÉS

A rácsok mögül ujjal mutogat a bukott kormányfőre EU-s pénzekkel kapcsolatos csalással vádolva őt.

Liviu Dragnea úgy döntött, hogy a börtönben való tartózkodása nem akadályozza őt abban, hogy negatív kampányt folytasson a PSD-nek, és bemószerolja az Európai Unió Bíróságánál volt pártja államfőjelöltjét, Viorica Dăncilát. A PSD volt elnöke keresetlevelében tájékoztatja a luxembourgi illetékeseket, hogy Dăncilă még EP-képviselőként csalást követett el, ugyanis helyi asszisztensének nem a papíron szereplő fizetést biztosította. Ennek következtében 2017 februárja és 2018 januárja között minimálbér után fizetett adót, holott az alkalmazott nem ennyit keresett.

A szóban forgó helyi asszisztens az az Adriana Botorogeanu, aki nyakig érintett a fiktív alkalmazások ügyében, melyben Liviu Dragnea három és fél év letöltendő börtönbüntetést kapott. Ő az egyik alkalmazott, akit a PSD papíron a Teleorman megyei gyermekvédelmi igazgatósághoz szerződtetett, miközben a pártnak dolgozott, és soha nem látott el semmilyen feladatokat a közintézménynél. Botorogeanu két év felfüggesztett börtönbüntetést kapott ezért.

Viorica Dăncilă csak annyit reagált Dragnea vádaskodásaira, hogy minden dokumentummal rendelkezik, mely bizonyítja, hogy nem szeget törvényt, és nem fél semmitől, „egyedül Istentől”.

Dragnea mostani keresetlevele azzal áll összefüggésben, hogy minden áron bizonyítani akarja: a PSD kongresszusán nem az előírásoknak megfelelően történt Viorica Dăncilă pártelnökké választása. A bukaresti bíróságon több eljárást is indított ezügyben, egyelőre a várt eredmény nélkül. Dragnea szándéka ugyanis az, hogy saját ügyén keresztül bebizonyítsa, a PSD teleormani szervezete 2006 és 2012 között illegálisan működött, ezért fel kell számolni. A teleormani szervezet jogszerűtlen működése, illetve részvétele a júniusi kongresszuson a teljes PSD felszámolásához vezethet.

Minden bizonnyal az sem véletlen, hogy Dragnea éppen a kampányra időzítette a Viorica Dăncilă esélyeit rontó vádaskodást.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy szegény kis adófizető panaszai

Szántai János

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Amikor egy rockkoncertet csak ülve lehetett megnézni – lázadó erdélyi fiatalok és a Szekuritáté

Sánta Miriám

Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.

Vázlat az erdélyi kultúra működtetésének anyagi nyomorúságáról

Fall Sándor

Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Megint áll a bál Romániában: tengeri drón robbant a konstancai kikötőben…
Főtér

Megint áll a bál Romániában: tengeri drón robbant a konstancai kikötőben…

… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.

Ki és mennyiért gondoskodik rólunk öregkorunkban? Súlyos próbatétel előtt az idősotthon-hálózat
Krónika

Ki és mennyiért gondoskodik rólunk öregkorunkban? Súlyos próbatétel előtt az idősotthon-hálózat

Románia lakossága gyorsan öregszik, miközben az idősellátás, idősotthonok kapacitása messze elmarad a nemzetközi szinttől. Cikkünkben körbejárjuk az idősotthonok helyzetét, hátrányait és előnyeit, árait.

Eugen Tomacra bízta a kormányalakítást Nicușor Dan
Főtér

Eugen Tomacra bízta a kormányalakítást Nicușor Dan

Újra őrizetbe vették Cristian Pomohaci volt papot és népdalénekest. Egy EU-s direktíva miatt Romániában is átláthatóbbak lesznek a fizetések.

A polgármesternek is futnia kellett, amikor rájuk rontott a medve
Székelyhon

A polgármesternek is futnia kellett, amikor rájuk rontott a medve

Bár eredetileg csikót próbált elejteni egy agresszív székelyvarsági medve, később rátámadt és megkergette a vasárnap esti riasztásra kiérkező hatóságokat. Kénytelenek voltak ártalmatlanítani a nagyvadat.

„Büszke vagyok, hogy román vagyok”. Parázs vita a magyar Országgyűlésben
Krónika

„Büszke vagyok, hogy román vagyok”. Parázs vita a magyar Országgyűlésben

Éles vita dúlt a magyar Országgyűlésben a képviselők állampolgárságának nyilvánosságra hozatalát célzó mihazánkos kezdeményezésről. Gurzó Mária, a Tisza Párt képviselője tisztázta: soha nem rendelkezett román állampolgársággal.

Nem sikerült megmenteni a motoros életét a vasárnapi baleset után
Székelyhon

Nem sikerült megmenteni a motoros életét a vasárnapi baleset után

Súlyos közúti balesethez riasztották a mentőegységeket vasárnap délután a Kolozs megyei Méra közelébe, miután egy motoros ütközött egy személyautóval.

// még több főtér.ro