// 2026. szeptember 21., hétfő // Máté, Mirella

Dollármilliókból gyógyítanák az egészségügyet

// HIRDETÉS

Világbanki kölcsönből fejlődhet az egészségügy, miután pénteken a Washingtonban székelő pénzügyi intézmény 339 millió dollárnyi kölcsönt hagyott jóvá Románia számára.

Az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés bővítése, illetve az ellátás minőségének javítása, továbbá a járóbeteg-gondozás kiterjesztése, a beutalások számának minimalizálása, és az egészségügyi menedzsment (pénzügyi felügyelet, training, audit) hatékonyabbá tétetel egyaránt cél.

Elisabetta Capannelli, a szervezet Romániával foglalkozó országmenedzsere fentiek mellett a szervezet egy új együttműködésen is dolgozik, melynek keretében 2014-2017 között évente egymilliárd euróval támogatnák az országot. Ennek a programnak a ratifikálása még mintegy hat hónapig tarthat Capannelli szerint.

A mostani csak az első lépés, hiszen a román egészségügy színvonala továbbra is az Európai Unió átlaga alatt marad, így még sokat kell tenni a különbség csökkentéséért – mondta az országmenedzser. A hitelt 18 év alatt kell visszafizetnie az országnak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?
Főtér

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?
Krónika

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Több száz liter gázolajat lopott, és sokáig azt hitte, megúszhatja, de tévedett
Székelyhon

Több száz liter gázolajat lopott, és sokáig azt hitte, megúszhatja, de tévedett

Öt házkutatást tartottak pénteken Dicsőszentmártonban és Gernyeszegen egy minősített lopás miatt indult nyomozás keretében, egy 27 éves férfit őrizetbe vettek.

// még több főtér.ro