// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Digitalizálták az első világháborút

// HIRDETÉS

Azt mondják, történelem nem is létezik, merthogy történelmek vannak: his story, her story, és így tovább. Az Europeana projekt segítségével személyes történeteken keresztül ismerhetjük meg a Nagy Háborút.

Az Europeana 1914-1918 elnevezésű weboldallal olyan virtuális archívum válik mindannyiunk számára elérhetővé, amely egészen más perspektívába helyezi a frontokon harcolók, valamint az őket hazavárók mindennapjait. Az európai digitális könyvtár szerint 2014 augusztusára több százezer képeslap, lövészárkokból írt frontnapló, szerelmes levél, rajz, fotó és mozgókép közül böngészhetünk a weben.

Az évekkel ezelőtt a University of Oxford kezdeményezésére indult vállalkozásnak az a célja, hogy az első világháború kitörésének századik évfordulójára kutathatóvá, vagy az egyszeri érdeklődő számára pusztán elérhetővé tegye a háború azon emlékeit, amelyekbe eddig nagyrészt véletlenszerűen felbukkanó családi hagyatékokból nyerhettünk betekintést, vagy közgyűjtemények kutatóhelyiségeiben juthattak hozzá az arra jogosult szakemberek. 

Rövid regisztráció után bárkinek lehetősége van arra, hogy feltöltse családi emlékeit. A feltöltött adatokat természetesen szakértők is felülvizsgálják, és ellátják a szükséges metaadatokkal (a tárgyat leíró nélkülözhetetlen információval), amely a webes kereshetőség garanciája.

A Főtér is szemezgetett az archívumból, hátha ti is kedvet kaptok az időutazáshoz.

Asszony a fronton

Itt még babra ment a játék

Itt már nem annyira

Ne háborúzz! Akkor még a propaganda is jobb volt

A kolozsvári ifjúsághoz

Az amerikai katonáknak mindig, minden korban örvendenek

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro