// 2026. február 27., péntek // Ákos, Bátor

Diáknapok a grundon

// HIRDETÉS

A Pál utcai fiúk megvolt? Kipróbáltad volna utána, milyen a méta? Éledezik a baseball elfeledett magyar kistestvére.

Három éve része a méta a kolozsvári diáknapos versenysorozatnak. Nem csoda, ha utoljára gyerek- vagy kamaszkorunkban hallottunk a métáról, amikor A Pál utcai fiúkat olvastuk, a játék ugyanis a 19. században vált népszerűvé, a 20. századra sikerült etűnnie.

Nem túl gazdag métatörténeti források II. Lajos korabeli forrásokra hivatkozva állítják, hogy már a lovagok is játszottak ilyen jellegű labdajátékot, de az nem hasonlított a 19. században a diákkollégiumokban hódító játékra. Amely viszont nagyon is hasonlít a már világszinten is egyre népszerűbb amerikai baseballra. A méta a városi kollégiumokból a vakációk alatt terjedt el vidéken is, ahol tovább alakultak a szabályok.

A lovagkorhoz annyi köze van, hogy a várháborúk emlékét őrzi, egyébként a harci eszköz mindössze egy 60-70 centi hosszú faütő, amellyel az ütőjátékos ma már leginkább teniszlabdákat üt az elfogó játékosok irányába. A fogók a 6-7 állomás (vár) határolta területen belül állnak, az ütést végző csapat tagjai pedig addig szaladhatnak állomásról állomásra, ameddig a labda nem kerül vissza a dobójátékoshoz.

Megfontolás

Látványos, de nem túl sikeres ütés

Futááás!

Legalábbis a KMDSZ Diáknapokon dívó, egyszerűsített szabályok szerint, mert egyébként sokféle szabályzatot lehet találni. De mivel itt több tucat csapattal kell egy nap alatt lezavarni a métabajnokságot, érthető az egyszerűsítés. Ha körbeér a futójátékos, egy pontot kap, ha egyetlen ütés alatt tud körbefutni, akkor legalább hármat.

Fontos tehát az ütés milyensége, de legalább ennyire fontos a gyors, mégis megfontolt és összehangolt szaladás. Az a csapat nyer, amely adott idő alatt a legtöbb pontot gyűjti. A viszonylag rövid meccseket itt nem bonyolítják túl azzal, hogy például érvénytelen ütéskor szerepet cserélne a két csapat.

A cserkészek viszont több szabállyal teszik izgalmasabbá a játékot, úgy tűnik, a 21. században leginkább ők métáznak magyar nyelvterületen. Külön métaszabályzatot fogalmazott meg a magyarországi, a szlovákiai és a romániai magyar cserkészszövetség is.

Sőt: tömegfutás!

Beérkezés

Megpihenés

A kolozsvári Diáknapok röpke három éves tradícióján kívül Erdélyben leginkább Csíkszeredában van hagyománya a játéknak. A főként csíki diákok alkotta Mérce csapat tagjai árulták el, hogy ők már középiskolában is játszották a füves focipályán órák után vagy lyukasórákon.

Emiatt Kolozsváron a Mérce a mérce, tudtuk meg a taktikusan játszó FuckTúra csapattól. Tavaly a Mérce nyerte ezt a versenyszámot, és akkor igyekeztek sokat tanulni tőlük a FuckTúrások. Év közben is játszottak párszor, ami ma meg is látszott a szervezett játékukon. Kicsi ütésekkel a csapattagok felgyűltek az első állomáson, majd egy nagy ütéskor igyekeztek mind egyszerre hazafutni, hogy megtöbbszörözzék a beérkezésre kapott pontokat. 

A FuckTúra dobójátékosa úgy tudja, Csíkszeredán kívül Gyergyó környékén éledezik manapság a méta, amelynek boldog feltámadást kívánunk.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Valós riport a nagyváradi premontrei apát elhalasztott kilakoltatásáról
Főtér

Valós riport a nagyváradi premontrei apát elhalasztott kilakoltatásáról

Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.

Mégis ki a felelős a 2022-es magyarországi választások előtti levélszavazatos diverzióért?
Krónika

Mégis ki a felelős a 2022-es magyarországi választások előtti levélszavazatos diverzióért?

Közel négy év elteltével is homály fedi, ki vagy kik perzseltek meg, majd dobtak ki levélszavazatokat Maros megyében, a 2022-es magyarországi választások előtt nem sokkal. A Maros megyei ügyészségtől megtudtuk, a tetteseket nem sikerült azonosítani.

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?
Főtér

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?

A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.

Veszített a csapatuk, ezért elővették a Mongólia-kártyát a nagyszebeni drukkerek
Székelyhon

Veszített a csapatuk, ezért elővették a Mongólia-kártyát a nagyszebeni drukkerek

Miközben a körülményekre és a fogadtatásra panaszkodtak, azt azért fontosnak tartották megjegyezni az AFC Hermannstadt egyik szurkolótáborának tagjai, hogy a csíkszeredai drukkerek annak az országnak a nevét skandálták, akiknek „lakói Mongóliából jöttek”.

„Vagy a régi bánya indul újra, vagy újat nyitunk”. Parajd polgármestere a katasztrófa sújtotta település jövőjéről
Krónika

„Vagy a régi bánya indul újra, vagy újat nyitunk”. Parajd polgármestere a katasztrófa sújtotta település jövőjéről

Új árvízvédelmi rendszert építtet a román kormány 332 millió lejes beruházással a Korond-patakon, amely alapvetően befolyásolhatja Parajd jövőjét. Nyágrus Lászlót, Parajd polgármesterét kérdeztük a beruházás részleteiről és az új bánya lehetőségéről.

Elővette az etnikai kártyát egy AUR-os tanácsos Marosvásárhelyen
Székelyhon

Elővette az etnikai kártyát egy AUR-os tanácsos Marosvásárhelyen

Bocsánatkérésre szólította fel Frunda Csenge marosvásárhelyi tanácsos Bungardean Emilian AUR-os önkormányzati képviselőt, aki azt állította, hogy ő nem tud románul. A felszólított tagadta ezt és azzal hárított: „mind testvérek vagyunk”.

// még több főtér.ro
Mi lesz veled, kolozsvári körgyűrű? – hírek pénteken
2026. február 27., péntek

Mi lesz veled, kolozsvári körgyűrű? – hírek pénteken

Precedens nélküli helyzetben találták magukat a romániai sertéshús-termelők. Hiába fellebbezett kétszer, csak elítélték Metodie ortodox apátot ittas vezetés és biológiai mintavétel megtagadása miatt.