Már el is kezdődött a rehabilitáció. Az olimpiát viszont nem biztos, hogy megnézi.
A hétvégén súlyos térdsérülést szenvedett Miklós Edit alpesi síző úgy véli, ezúttal sokkal egyszerűbb rehabilitáció vár rá, mint egy évvel ezelőtti sérülésekor.
„Próbálok nem csüggedni. Sokkal egyszerűbb lesz, már csak azért is, mert tavaly mindkét lábamat műtötték, most csak a jobbat" - jelentette ki a csütörtöki sajtótájékoztatón a lesiklásban olimpiai hetedik helyezett sportoló. „Rövidebb is lesz a felépülés, mint az előző, de konkrét időpontokat nem beszéltünk meg. Ami biztos, hogy a hat hónapot biztosan kivárjuk a sízéssel".
A balesetet felidézve azt mondta, részben az ő hibája volt, mert nem a helyes testtartásban ért az utolsó előtti kapuhoz.
Megjegyezte, sokkal nehezebb lenne feldolgoznia a helyzetet, ha elfordultak volna tőle az újabb sérülés miatt, de
„Mindenképpen szükségem lesz lelki segítségre. Tavaly azért kellett, hogy újra bízzak magamban, amikor sízek és ne féljek a sérüléstől. Most ezzel már nem lesz gond, mégis nehezebb lesz lelkileg, mivel lemaradok az olimpiáról. Mert azt megtartják, csak nélkülem. Emiatt reggelente még elfog a szomorúság" - mondta a csíkszeredai születésű síző, akivel Vura Márta sportpszichológus foglalkozik. Miklós Edit nem biztos abban, hogy megnézi a phjongcshangi síversenyeket, de ezt nem a fájdalmával magyarázta, hanem a közép-európai idő szerint hajnali kezdési időponttal. Mint mondta, az eredményeket biztosan megnézi, mert kíváncsi rá.
A rehabilitáció kapcsán elárulta,
Egyelőre 15 kilóval terhelheti a lábát, amely hamarosan harmincra nő, illetve jelenleg 90 fokban hajlíthatja a térdét. Fontosnak tartotta kiemelni, hogy nem rásérült az előző térdproblémájára, ugyanis ezúttal más helyen szakadt el a keresztszalagja, éppen ezért nem ért egyet azokkal a véleményekkel, hogy túl korán tért volna vissza, már csak azért sem, mert nem volt fájdalma a versenyzések közben.
„Korom alapján
Lépésről lépésre szeretnék haladni. Az első lépés az, hogy ismét egészséges legyek és újra tudjak sportolni és síelni" - válaszolt az MTI kérdésére a 29 éves Miklós Edit, aki egy új autót is kapott a szponzorától, melyért hálás volt, hogy ilyen nehéz időkben sem fordult el tőle.
„Miklós Edit zászlóvivője a magyar sísportnak. Nem lehet betölteni azt az űrt az olimpián, amit maga mögött hagyott" - jelentette ki Stark Márton szövetségi kapitány.
A szakember arról is beszélt, hogy papíron két női és egy férfi kvótája van Magyarországnak, de mivel csak a 16 éves Hozmann Szonja van a legjobb 500-ban valamely számban, így vélhetően egyedüli nőként képviseli majd a magyar színeket a dél-koreai játékokon. Ehhez azonban meg kell tartania pozícióját a kvalifikációs időszak vasárnapi zárásáig. A férfi indulóról azt mondta, Samsal Dalibor vagy Kékesi Márton lesz a résztvevő, a végleges döntést majd a szövetségi elnöksége hozza meg.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.