// 2026. április 30., csütörtök // Katalin, Kitti

Dan Tanasă Kézdivásárhelyen is legyőzte a székely zászlót

// HIRDETÉS

A lobogókat eltávolították a város köztereiről.

A kézdivásárhelyi polgármesteri hivatal a múlt hét végén eltávolította azokat a székely zászlókat, amelyeket a város egykori katonaneveldéje előtt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes jelenlétében vontak fel 2014 nyarán, és azt a székely zászlót is, amelyet a Gábor Áron-szobor mellől korábban eltávolított zászlók helyére a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) képviselői tűztek ki.

A polgármesteri hivatal szóvivője az MTI-nek kedden elmondta: a brassói táblabíróság jogerős ítélete következtében voltak kénytelenek intézkedni. Az ítéletben a bíróság elfogadta a felperes, a Dan Tanasă által vezetett Méltóságért Európában Polgári Egyesület érvelését, mely szerint

a székely zászló olyan magánjellegű szimbólum, amelynek nincs helye közterületeken.

A bíróság elutasította a polgármesteri hivatal érvelését, amely szerint a törvények csupán közintézményekre kötelező módon kitűzendő zászlókra vonatkoznak, és semmilyen a közterületekre érvényes előírást nem tartalmaznak.

„Egy privát entitás zászlajának a felvonása közterületen a polgármester jelenlétében egy ünnepi rendezvény keretében az állampolgárokban azt a hamis képzetet kelti, hogy ez az entitás hivatalosan is létezik, és része a romániai közigazgatási rendszernek”. Az ítélet a helyi zászlókra vonatkozó, 2015 nyarán elfogadott törvényre hivatkozva jelenti ki, hogy

a magánjellegű szimbólumokat csakis magánterületeken lehet kitűzni.

A köztérre kihelyezett kézdivásárhelyi székely zászlók miatt először Kovászna megye prefektusa indított peres eljárást. A polgármesternek egy 2014-es jogerős ítélet következtében el kellett távolítania a főtéri Gábor Áron-szobor mellé kitűzött székely zászlókat. Ezek helyett vont fel újabb zászlókat a volt katonanevelde előtti hősök emlékművénél. Utóbbiak ellen immár egy egyesület indított pert, mely végén a zászlók eltávolítását elrendelő ítélet született.

Bokor Tibor polgármester korábban a Háromszék című napilapnak elmondta: már gondolkozik azon, hogy hol fogják harmadszor is felhúzni a székely zászlókat.

Dan Tanasă és egyesülete korábban sok székelyföldi önkormányzat ellen pert nyert a székely zászlók ügyében.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
Krónika

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!
Főtér

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!

Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok
Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Krónika

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni
Székelyhon

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni

Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.

// még több főtér.ro