Al Di Meola jazzgitáros bukaresti koncertje közben infarktust kapott, kórházban ápolják.
Az Amerikai Egyesült Államok eddig következetesen ellenállt annak, hogy a román állampolgárokat a Visa Waiver-programon keresztül vízum nélkül beengedje a területére. A téma rendszeresen előkerül, úgy félévente hangzik el egy-egy sajnálkozó nyilatkozat, hogy még nem lehetséges, de majd, aztán, valamikor.
Most azonban már konkrét dátum is felmerült a vízummentességgel kapcsolatban. Andrei Muraru, Románia washingtoni nagykövete a Digi24 hírtelevízióban azt mondta: 2025. december elsején megszűnik a román állampolgárok amerikai vízumkötelezettsége.
„Románia minden bizonnyal csatlakozik a Visa Waiver-programhoz 2025ben. Hosszú még az út, de ahogy most kinéznek a dolgok, nem kételkedünk abban, hogy ez megtörténik” – mondta a nagykövet.
A 2025-ös évről beszélt nemrég e tekintetben Kathleen Kavalec, az Egyesült Államok bukaresti nagykövete is. Ő azonban figyelmeztetett, hogy addig a vízumkérelmek elutasítási rátáját csökkenteni kell. Ez az a mutató ugyanis, amely a vízummentesség feltétele. Azt mutatja, hogy a román állampolgárok által benyújtott vízumkérelmek hány százalékát utasítják el, mivel a kérelmező nem felel meg a beutazási követelményeknek. Ez az arány 2021-ben meghaladta a 17 százalékot, a vízummentességhez pedig 3 százalék alá kellene csökkennie.
Emmanuel Macron francia elnök csütörtökön, Korzikán tett látogatásán arról beszélt, hogy a szigetnek autonómiát kell biztosítani. Korzika megmaradna a francia állam keretei között, de azon belül a jelenleginél nagyobb fokú autonómiát kapna, amely „sem az állam ellen, sem nélküle nem lenne”.
Macron szerint ez a lépés egy olyan alapvető gesztus lenne, amely alapján tiszteletben lehetne tartani a korzikai és mediterrán egyediséget. A francia elnök azt mondta: támogatja, hogy az alkotmányban egy különálló cikkelyben elismerjék a sziget közösségének történelmi, nyelvi és kulturális sajátosságát. Ennek a szövegét hat hónapon belül kellene kidolgoznia a korzikai kormánynak.
A hírre szinte azonnal reagált Sepsiszentgyörgy polgármestere. Antal Árpád Facebook-bejegyzésében történelmi pillanatnak nevezte a franciaországi fejleményt, amely szerinte „mérföldkövet jelent az európai nemzeti kisebbségek tekintetében is”.
Franciaország eddig mereven elzárkózott az autonómia minden formájától, most azonban az államfő kezdeményezésére a francia állam létrehozza Korzika autonómiáját.
„Mi székelyek is pontosan ezt szeretnénk! Pontosabban, hogy a román alkotmányban egy hasonló tétel szerepeljen, és maga a román állam hozza létre hasonló módon Székelyföld autonómiáját. Látjuk, hogyan alakul át Európa a szemünk előtt és azt jelzésértékűnek tartom, hogy az utolsó nagy nemzetállam is beadta a derekát abban a tekintetben, hogy elismeri a nemzeti közösségek autonómiaigényét. Hajrá Székelyföld, hajrá székelyek!”
– írta Antal Árpád.
Nem tudta befejezni szerda este Bukarestben tartott koncertjét Al Di Meola jazzgitáros, mivel előadás közben rosszul lett. A román média szerint a 69 éves művész infarktust kapott a színpadon. Al Di Meolát csütörtök késő este a bukaresti Bagdasar-Arseni kórházba szállították, ahol az orvosok négy koszorúér-sztentet ültettek be neki.
Florin Bica, a kórház szóvivője szerint a gitárművész továbbra is a kórházban van, állapota stabil.
Al Di Meola bukaresti koncertjén egyébként a csíkszeredai Ineffable lépett fel előzenekarként. Az amerikai művész augusztus közepén a Kolozsvári Magyar Napokon is játszott a Mandoki Soulmates szupergroup tagjaként.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.