// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Csúcspolitikusaink karácsonyi üzenetei

// HIRDETÉS

A politikusok karácsonykor is tudják, mivel tartoznak választóiknak.

Kis hazánk politikusainak (is) volt idejük karácsonykor a Facebook elé ülni, hagyva családot-papot, és üzenni a népnek.

Kezdjük az államelnökkel. Klaus Johannis ezt üzente, szárazon, fotó nélkül (többek közt, és nem, nem az derül ki az bejegyzésből, hogy elfogyott volna a regimentje): „Ünnepi gondolataim mindazon gyerekek felé szállnak, akik szüleiktől távol töltik a karácsonyt, illetve a távol levő gyermekeik után vágyó szülők felé, továbbá az országban és külföldön élő összes román család felé.” Na, bakkar, minket megint kihagyott. De hát karácsony van, a szeretet ünnepe, nem haragszunk az elnök úrra most.

Victor Ponta miniszterelnök szintén aktív volt az ünnep alatt. Sőt, videóüzenetet vetett közösségi oldalára. Aszondta, hogy: „Azt akarom, hogy minél boldogabbak legyetek szeretteitek körében, és 2015-ben legyünk mind jobbak, velem az élen, legyünk mind jobbak, mint 2014-ben.” Nem vicc. Ezt mondta.

Traian Băsescu ex-államfő két családi képet tett fel Facebook-oldalára, és lakonikusan hozzáfűzte: „Karácsony a családban.”

Elena Băsescu, az ex-államfő lánya a saját lányát tette ki a Facebookra, ezzel az üzenettel: „Boldog karácsonyt!” Világos az böszista üzenet: sok beszédnek sok az alja.

Călin Popescu-Tăriceanu, a szenátus elnöke, aki pár nappal karácsony előtt, nem is mellesleg, ismét apa lett, ezt üzente a népnek: „Az Úr születésének szent napján mindenkinek jó egészséget kívánok, beteljesülést, szép napokat, bőséget, békét és csupa jót.” Az elnök úr szemmel láthatólag nem erőltette meg magát, de hát, ahogy azt mifelénk mondani szokás, a szándék a fontos.

Hát ezt csinálták fészbukkozó politikusaink a szent ünnep idején. Mi is kívánunk nekik hasonló jókat, természetesen.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro