Választásról választásra kevesebben voksolnak. De az arányok nem változnak.
Grezsa István budapesti miniszteri biztos szerint a romániai elnökválasztáson esélyes román jelölteknek nem igazán volt pozitív üzenetük a kampány során az erdélyi magyarság számára.
A miniszteri biztos erről a budapesti Magyarság Házában rendezett, a vasárnapi romániai voksolás első fordulóját értékelő, A magyar jelöltek a romániai államfőválasztáson című tanácskozáson beszélt hétfőn. Grezsa István - akinek a nemzeti identitást erősítő kezdeményezések koordinálása és támogatása is feladata - sajnálkozásának adott hangot amiatt, hogy a magyarok által lakott megyékben alacsony volt a részvétel. Megjegyezte: ami Erdélyben történik szoros összefüggésben áll az anyaországban történtekkel.
Illyés Gergely, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet külső munkatársa kiemelte: először 1996-ban indult magyar jelölt, Frunda György, és akkor 6,6 százalékot sikerült elérnie. 2000-ben Frunda György 6,22 százalékkal lett ötödik, 2004-ben Markó Béla 5,1 százalékot szerzett és negyedik volt, 2009-ben Kelemen Hunor 3,83 százalékkal ötödik lett.
A részvételi arányok folyamatos csökkenés tapasztalható, most mintegy 1,2 százalékkal volt alacsonyabb, mint öt éve - ismertette. Hozzátette: ugyanakkor az elmúlt öt évet tekintve magas részvételről lehet beszélni.
A magyar jelöltek eredményeire meredek csökkenés jellemző - folytatta. Az látható, hogy az erőviszonyok 86-14 százalékos RMDSZ-fölény körül stabilizálódnak - jegyezte meg. Szerinte a magyarság a második fordulóban nagyobb eséllyel részesíti majd előnyben Klaus Johannist, de „nagy tételben nem fogadna" arra, hogy ő lesz a befutó.
Zsigmond Csilla szociológus kifejtette: Kelemen Hunor, az RMDSZ jelöltjének eredménye megközelíti az előző választáson elérteket. Rámutatott: az RMDSZ-es politikus fő üzenete az erős közösség, az erős, egységes fellépés és minden polgár megszólítása, valamint az alku tárgyát nem képező székelyföldi autonómia voltak. Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt jelöltje az autonómia mellett a régiók Romániájának megteremtését tűzte ki elsősorban céljául.
A szociológus szerint a jelöltek a kampányban szegmentáltabb üzenetet fogalmaztak meg, próbáltak külön odafigyelni a tömbmagyarság mellett a vegyes területekre, és megpróbáltak külön a fiatalokhoz is eljutni.
Azon magyar választók voksoltak román jelöltre, akik az RMDSZ-től elfordultak, az EMNP pedig nem tudta őket megszólítani. Számukra az a tét, hogy ki is lesz Románia elnöke - mondta, kitérve arra, hogy a magyarság részvétele alatta maradt az országos átlagnak.
Zsigmond Csilla szólt arról is, hogy a mostani kampány központi elemévé a korrupcióellenes harc és az ezzel összefüggő eljárások váltak. Szerinte a második forduló izgalmas lesz, és bár ekkora különbség a két jelölt között még nem volt, nem tartja lefutottnak a voksolást.
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Egy orvos, aki nemcsak emberekkel, hanem képekkel is foglalkozik: Antal Álmos sepsiszentgyörgyi nőgyógyász lakásában minden festményhez egy történet, egy kávé melletti beszélgetés, egy barátság emléke tartozik.
A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.
Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.
A szakadó eső ellenére nagyjából kétszázan gyűltek össze hétfő reggel 10 órakor, a bírósági végrehajtó által küldött kilakoltatási felszólításban szereplő végső időpontban a nagyváradi premontrei templom előtt.
Megszakította útját vasárnap este egy Bukarestből Hurghadába tartó HiSky-járat miután a fedélzeti rendszer nyomásérzékelő hibát jelzett a kabinban. A kapitány a biztonsági előírásoknak megfelelően a visszatérés mellett döntött Bukarestbe.
… egy ismert egyetemi tanár a tévében tépte szét doktori diplomáját a kormány megszorító intézkedései okán… és egy cég ügyvezetője 3 millió lejt csalt ki az államkasszából halott emberek révén.
… egy ismert egyetemi tanár a tévében tépte szét doktori diplomáját a kormány megszorító intézkedései okán… és egy cég ügyvezetője 3 millió lejt csalt ki az államkasszából halott emberek révén.
További híreink: úgy kiosztotta saját pártját egy PSD-s politikus, hogy öröm nézni, a pénzügyminiszter pedig hallani sem akar nyugdíjemelésekről.
További híreink: úgy kiosztotta saját pártját egy PSD-s politikus, hogy öröm nézni, a pénzügyminiszter pedig hallani sem akar nyugdíjemelésekről.
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.
Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.
Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.
… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.
… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.
… a Temes megyei tanács PSD-s elnöke pénzt ajánl bármely, egymással egyesülni kívánó községnek… és eggyel kevesebb korrupt rendőr flangál az országban.
… a Temes megyei tanács PSD-s elnöke pénzt ajánl bármely, egymással egyesülni kívánó községnek… és eggyel kevesebb korrupt rendőr flangál az országban.
Bolojan újabb törvényjavaslatot tartogat márciusra, miután az alkotmánybíróság döntött a magisztrátus nyugdíjreformjáról. Továbbá: Románia államadóssága meghaladta a GDP 60 százalékát.
Bolojan újabb törvényjavaslatot tartogat márciusra, miután az alkotmánybíróság döntött a magisztrátus nyugdíjreformjáról. Továbbá: Románia államadóssága meghaladta a GDP 60 százalékát.
További híreink: az energetikai miniszter beismerte, hogy indokolatlanul sokat költünk elektromos áramra, a tél pedig most lesz igazán elemében.
További híreink: az energetikai miniszter beismerte, hogy indokolatlanul sokat költünk elektromos áramra, a tél pedig most lesz igazán elemében.
Hiába mérséklődött az infláció, tovább emelkednek az árak. Online kihívás miatt gyújtott fel egy autót egy 15 éves brassói tinédzser.
Hiába mérséklődött az infláció, tovább emelkednek az árak. Online kihívás miatt gyújtott fel egy autót egy 15 éves brassói tinédzser.
Durva különbségek: harmincötször nagyobbak a nyugdíjak az igazságszolgáltatásban, mint a mezőgazdaságban. A rendőrök pedig egy nap alatt több mint 600 jogosítványt vontak be.