// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Csökken az áfa, emberek!

// HIRDETÉS

Nagyüzem van a román parlament képviselőházában: az új választási törvény mellett a honatyák az adócsökkentést is megszavazták.

Az áfa elvileg január 1-től csökkenne, 19 százalékra a jelenlegi 24 százalékról. A jogszabályt 306 képviselő támogatta, ketten ellene voksoltak, egy képviselő tartózkodott. Hatályba lépéséhez még az államelnöknek kell aláírnia a törvényt.

Eugen Teodorovici román pénzügyminiszter elmondta, hogy az adócsökkentések következtében 12 milliárd lejjel kevesebb pénz folyik be az államkasszába a jövő évben, így Romániának magasabb államháztartási hiánya lesz, mint amekkorát korábban vállalt, de a deficit nem haladja meg a román bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékát.

Románia az év elején 1,83 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt vállalt nemzetközi hitelezőivel szemben, akik ellenzik az adócsökkentést.

Teodorovici szerint Románia azon EU-tagállamok közé tartozik, ahol az egyik legmagasabb áfát alkalmazzák, most viszont azzal dicsekedhet, hogy az egyik legalacsonyabb szintre csökken ez az adó. „Külföldi partnereink meg fogják érteni, hogy Bukarest kész tartani a 3 százalék alatti államháztartási hiányt. Romániának bátorságról, ugyanakkor a fenntartható költekezés felelősségéről is tanúságot kell tennie” – mondta a pénzügyminiszter, aki megköszönte a szociáldemokrata Victor Ponta miniszterelnöknek, hogy támogatta ezt a liberális intézkedést.

Ponta hétfőn bejelentette, hogy a 19 százalékos áfa akár január 1-je előtt is bevezethető. A pénzügyminiszter is közölte, hogy jelenleg tanulmányozzák ennek lehetőségét, és közölte, „több mint 50 százalék esély van” arra, hogy ez megtörténjen.

Az adótörvény egyebek mellett eltörli az osztalékadót, az ipari létesítményekre kivetett úgynevezett oszlopadót, valamint az üzemanyag pótlólagos, hét eurócentes jövedéki adóját.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro