// 2026. október 17., szombat // Hedvig

Családja sem tudja, hova bújt el Sebastian Ghiță

// HIRDETÉS

Sajtóértesülések szerint viszont Jordániában lehet.

Fenntartotta kedden a Legfelső Bíróság a Sebastian Ghiţă előzetes letartóztatására vonatkozó korábbi döntését. Az öt bíróból álló testület elutasította a volt képviselő ügyvédei által benyújtott felülvizsgálati indítványt, és fenntartotta január 5-én kimondott döntését, amelyben elrendelte, hogy távollétében előzetes letartóztatási parancsot adjanak ki Sebastian Ghiţă nevére. A döntés jogerős.

A tárgyalás során az üzletember egyik ügyvédje azt mondta, Ghiţă családtagjainak sincs tudomásuk a volt képviselő hollétéről, de nem nyilvánították eltűntnek.

„Soha nem fordult még elő velem, hogy ne tudjam felvenni a kapcsolatot egy ügyfelemmel. Sebastian Ghiţă egyetlen családtagja sem keresett meg azzal a kéréssel, hogy továbbra is ellássuk a képviseletét, de mi úgy döntöttünk, ezt mégis megtesszük. Az erről szóló meghatalmazást Sebastian Ghiţă édesapja írta alá. Semmilyen információm nincs a vádlott hollétével kapcsolatban”

– mondta kedden Bogdan Micu ügyvéd.

A Legfelső Bíróság azt követően rendelte el január 5-én a volt képviselő távollétében való előzetes letartóztatását, hogy nem tett eleget az előzőleg kiszabott hatósági felügyelettel járó kötelezettségének. Az üzletember december 19-én jelent meg utoljára a Prahova megyei rendőrségen. 21-ére is beidézték kihallgatásra a Ponta-Blair ügyben, akkor azonban már csak ügyvédei jelentek meg az ügyészség székhelyén. A volt képviselőt azóta sem találják. 

A România Liberă értesülései szerint Ghiţă Jordániában tartózkodik, mely álammal Romániának nincs kiadatási egyezménye. Az információt Romeo Ursutól szerezte a bukaresti lap, aki szintén nemzetközi körözés alatt áll, és Jordániában tartózkodik. A 10 és 3 hónap börtönbüntetésre ítélt férfit 2008 óta körözi a rendőrség, Jordániából gyakran tesz közzé bejegyzést a Facebookon a román rendőrségen élcelődve. A bűnöző szerint Ghiţă Galacnál hagyta el az országot, de még több információt pénzért lenne hajlandó elárulni. Más források azonban azt állítják, hogy a politikus Törökországban vagy Dubaiban lehet. Tény, hogy mindkét országot gyakran látogatta Victor Ponta társaságában.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van
Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?
Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki
Székelyhon

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki

A nyugdíjak inflációhoz igazítása, az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozása és a minimálbér 12 havonta történő felülvizsgálata is szerepel a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programjában.

// még több főtér.ro