Olyanokat is, akiket egy-két nappal korábban műtöttek. A felháborodott tömeget a kórház előtt a csendőröknek kellett féken tartani.
Dolgok, amik csak Romániában történhetnek meg című rovatunkban újabb meghökkentő eseményről vagyunk kénytelenek beszámolni. Az országos vészhelyzeti bizottság úgy döntött, hogy Covid-kórházat csinál a Bukarest második kerületében lévő Foișor Kórházból. Ebben még semmi meghökkentő nem lenne, hiszen pontosan tudjuk, hogy a a fertőzöttek nagy száma miatt a meglévő járványkórházak dugig teltek, beleértve az intenzív osztályokat is, így már a súlyos betegeknek sem jut megfelelő ellátás.
Ennek következtében az ott lévő betegeket késő este, a sajtó, a – teljesen érthető módon – kiakadt rokonok, és a hírre sebtében összeverődött tüntetők őrjöngése közepette, erőltetett menetben rakták ki az egészségügyi létesítményből, ahogy azt a bizonyos macskát szokás. A felhergelt tüntetők miatt a csendőrség is nagy erőkkel vonult ki a helyszínre.
Olyan is volt, akit egy-két nappal korábban műtöttek, mégis hazazavarták. Egy alexandriai (Teleorman megye) hölgy például azt mesélte a sajtónak, hogy őt este hétkor értesítették: azonnal jöjjön hozzátartozója után, és vigye haza, dacára annak, hogy az illetőt csütörtökön műtötték meg. Sanitas Szakszervezeti Szövetség elnöke, Viorel Huşanu teljesen kiakadt a hírre, egyszerűen nem tudja felfogni, hogy történhet meg ilyesmi a 21. században egy EU-tagállamban.
Ioana Stăncel egészségpolitikai szakértő szerint a döntés ugyan szükséges és érthető, de a mód, ahogyan ezt az egészet levezényelték, már egyáltalán nem az, hiszen a kórházból gyakorlatilag kidobott betegek nagy többsége még egyáltalán nem állt készen arra, hogy hazaküldjék,
Raed Arafat a közfelháborodás nyomán, pénteken késő este videón próbálta meg elmagyarázni a helyzetet. Mint mondta, vannak nehéz döntések, amiket azonban meg kell hozni. Szerinte Bukarstben – ahogy mellesleg az ország többi pontján sem – nincsenek már helyek a Covid–19 súlyos formájában sznvedők számára, a Foișor Kórházban pedig 21 intenzív terápiás hely, és további 200 olyan ágy van, amelyeknek oxigénellátása is van, így a lépés elkerülhetetlen volt. Az erőltetett evakuálás szombat reggel folytatódott, amikor a még ott lévő 13 beteget is elszállították: közülük 9-et más kórházakba, 4-et pedig hazaküldtek. A hírek szerint szombaton már meg is érkeznek az első koronafertőzöttek a kiürített kórházba.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.