// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Corlăţean a kárpátaljai magyaroktól is sajnálja az autonómiát

// HIRDETÉS

A román külügyminiszter sehol sem látná szívesen azt, hogy a nemzeti kisebbségek egyenlő jogokat élvezzenek a többséggel. Legalább következetes.

Nekiment csütörtök esti tévényilatkozatában Orbán Viktornak Titus Corlăţean: a külügyminiszter elfogadhatatlannak nevezte a magyar miniszterelnök által Kárpátaljára kért területi autonómiát. „Nem értünk egyet ezzel az állásponttal. Ezek az etnikai alapú autonómiaformák elfogadhatatlan dolgok, mivel nincsenek elfogadott európai normák” – fogalmazott a diplomácia vezetője a román közszolgálati televíziónak adott interjúban.

A Kárpátalján élő románok kapcsán Titus Corlăţean megjegyezte, ebben a régióban „nagyon sok román egyesület van, igazi román”, amelyek azonban „soha nem akartak elszakadni, azt akarták, hogy tiszteletben tartsák nemzeti identitásukat, az oktatáshoz, az anyanyelvhasználathoz való jogukat, európai jogokat, amelyeket európai szinten elismernek”.

A román külügyminiszter kijelentésével Orbán Viktornak az M1 Az este című pénteki műsorában tett nyilatkozatára reagált. A miniszterelnök újraválasztása utáni beiktatási beszédében a kárpátaljai magyarok autonómiájáról tett, többek által bírált kijelentését megerősítve Orbán Viktor Az estében kifejtette: „mi egy stabil és demokratikus Ukrajnában vagyunk érdekeltek (...), márpedig se stabil, se demokratikus nem lehet Ukrajna, ha nem adja meg az ott élő kisebbségeknek, nemzeti közösségeknek, köztük a magyar közösségnek azt, ami őket megilleti. Vagyis a kettős állampolgárságot, a kollektív, vagyis közösségi jogokat és az autonómiát."
Az autonómia jogintézményének Európában számos megvalósítása létezik – folytatta –, és „majd a kárpátaljai magyarok meg fogják mondani, hogy az autonómia széles és színes világán belül melyik konkrét jogintézmény mellett törnek lándzsát". "De akármelyik mellett is törnek majd lándzsát, tudniuk kell nekik is meg az ukránoknak is, hogy a magyar állam teljes súlyával ott van a kárpátaljai magyarok autonómiaigénye mögött" - jelentette ki a miniszterelnök, aki szerint mivel most áll fel az új Ukrajna, most kell elmondani az elvárásokat.
Azt is egyértelművé tette ugyanakkor, hogy az „Ukrajna területi szuverenitását megsértő" orosz akció ügyében „nekünk Ukrajnát kell támogatnunk".

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro