// 2026. október 19., hétfő // Nándor

Büntetnék a holokauszt következményeinek nyilvános alábecsülését is

// HIRDETÉS

A holokauszttagadás mellett következményeinek bagatellizálása is büntethetővé válhat, ha a képviselőház elfogadja azt a törvénymódosítási javaslatot, amelyre a felsőház már rábólintott.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) három szenátora, köztük Crin Antonescu pártelnök által beterjesztett javaslat értelmében hat hónaptól három évig terjedő börtönbüntetés vagy bírság jár majd a holokauszt következményeinek „nyilvánvaló minimalizálásáért”.

Az indítvánnyal azt a 2002-ben elfogadott kormányrendeletet módosítják, amelyet a román parlament 2006-ben fogadott el és emelt törvényerőre. A rendelet az idegengyűlölő, rasszista és fasiszta jellegű szervezetek betiltását szabályozza, és egyebek mellett tiltja, hogy háborús bűnösök vagy emberiesség elleni bűntettet elkövetők személyi kultuszát ápolják. Erre hivatkozva büntették eddig is mindazokat, akik irodalmi esteket szerveztek a háború bűnösnek tartott Wass Albert vagy Nyirő József emlékére.

A rendelet kiegészült úgy, hogy a holokauszt, a népirtás vagy emberiesség elleni bűntett következményeinek „a nyilvánosság előtti nyilvánvaló minimalizálása” is büntetendő.

A beterjesztők a legionárius jellegű szervezeteket is a betiltandó egyesületek közé sorolták. A kezdeményezők szerint a legionarista szó beemelése a törvénybe azért szükséges, mert ennek a törvényből való kihagyása lehetőséget teremt arra, hogy a legionarista és a fasiszta szervezeteket megkülönböztessék a bíróságok, miközben lényegében ugyanolyan jellegű szerveződésekről van szó. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van
Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
Krónika

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról
Főtér

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván
Székelyhon

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki
Székelyhon

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki

A nyugdíjak inflációhoz igazítása, az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozása és a minimálbér 12 havonta történő felülvizsgálata is szerepel a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programjában.

// még több főtér.ro