// 2026. október 15., csütörtök // Teréz

Büntetik a pénztárblokk adását elmulasztó cégeket

// HIRDETÉS

Boltbezárások is jöhetnek, ha nem vezetik be rendesen a nyilvántartásba a bevételeket.

Az adóhatóság ezentúl lepecsétel valamennyi olyan kereskedelmi egységet, amely nem ad nyugtát, a kiróható bírság pedig 10-15 ezer lej között mozog. Vasárnap ugyanis hatályba lépett a kormány által az adócsalás megfékezésére hozott intézkedés, amely egyebek mellett azt is előírja, hogy az ügyfél fizetés nélkül távozhat, amennyiben az általa vásárolt termék vagy szolgáltatás után az eladó nem ad nyugtát. Ha egy kereskedelemi egységről kiderül, hogy nem megfelelően járt el, akkor az adóhatóság elrendelheti tevékenységének egy és három hónap közötti időszakra történő felfüggesztését.

Amint arról több ízben is írtunk, szintén március elsejétől minden olyan kereskedelmi egységben az ügyfelek számára jól látható helyen kell feltüntetni, hogy amennyiben nem kap nyugtát a kereskedőtől, joga van igényelni azt, és ha az eladó vagy kiszolgáló nem tesz eleget a kérésnek, a kliensnek nem kell fizetnie a termékekért vagy szolgáltatásokért.

A figyelmeztető kiírás szerint tilos a hivatalos nyugtán kívül más dokumentummal igazolni, hogy az ügyfél kifizette az ellenértéket, a kliensek ugyanakkor a megadott telefonszámon jelezhetik a tapasztalt rendellenességeket. A kereskedelmi egységeket emellett arra is kötelezi a pénzügyminisztérium, hogy a papírra nyomtató pénztárgépeket „fokozatosan cseréljék le” olyan berendezésre, amely elektronikusan menti el az információkat, így az országos adóhatóság (ANAF) bármikor ellenőrizheti, hogy minden eljárás törvényes-e.

Ugyanakkor a pénztárblokkokat érdemes megtartani, hiszen most már valamennyivel több esély van nyerni a kormány által meghirdetett nyugtalottón, amelynek keretében júliustól havonta szerveznek majd rendszeres sorshúzásokat, ezenkívül pedig soron kívüli sorsolást is tartanak.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Krónika

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

George Simion szerint egy hatalmas összeesküvés keretében egyenként vadásszák le a szuverenistákat – hírmix
Főtér

George Simion szerint egy hatalmas összeesküvés keretében egyenként vadásszák le a szuverenistákat – hírmix

További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro