// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

„Sokan azt kívánták, hogy érjük meg a harmadik lapszámot is”

// HIRDETÉS

Megérték. Nem is akárhogyan. A Nőileg-karaván Kolozsvárra is befutott.

Aradtól Kézdivásárhelyig, kamaszlánytól a dédnagymamáig nagyon sok elvárás születik az erdélyi nők magazinjával szemben. A Nőileg szerkesztői ezért nyakukba vették Erdélyt, hogy szemtől szembe találkozzanak az olvasói igényekkel. 

Míg az első szám tartalmát teljesen a szerkesztők rakták össze, és úgy, ahogyan azt ők jónak gondolták, júniusra már kivűlről kezdtek el jönni a témák, az interjúalanyok. Zörgő Noémi szerint ez a legszerencsésebb dolog, ami egy kiadvánnyal történhet, és mint mondta, már az indulásnál is ez volt az egyik elsődleges szempontjuk.

Amit közölni szeretnének

„Nagyon sok mindenkit ismerünk külföldi vagy magyarországi magazinokból. Viszont hiányzik egy olyan kiadány, amely rólunk szólna, és kicsit a mi látásmódunk szerint közelítené meg a témákat. Erdélyben pedig rengeteg olyan példaértékű ember van, akikre fel kellene néznünk” 

- mondta Sebestyén Kinga felelős kiadó. A júniusi szám hőse Darvay Enikő kolozsvári mentőorvos, akit meg is hívtak a bemutatóra, és akitől megtudhattuk, mit jelent a hozzátartozóval „hírt” közölni, vagy a nyers férfierő hiányában hordágyat cipelni. Nem éppen nőknek való mesterség.

Új korszak követi a még újabbat Kézdi Imola életében. A szintén meghívott színésznő a babavárás boldogságáról mesélt a jelenlévőknek, hiszen őszre várja a második gyermekét. Színésző balra el, a főszerep mostantól inkább az anyáé - valahogy így lehetne jellemezni mostanában a Kolozsvári Magyar Állami Színház UNITER-díjas színészét.

Mindeközben a férfiak

A tízezres példányszámban megjelenő Nőileg magazin hálistennek nyomokban sem tartalmaz prüdériát. Kéj című rovatában már a swinger-klubok félhomályába is bekukkolhattak az olvasók, a legfrissebb számban pedig az ötödik X utáni szexről derül ki egy és más. Ami a helyszínen kiszivárgott: nem az igazi már. De szex nélkül élni nem érdemes.

Ezek a nők (lányok, asszonyok) ízig-vérig erdélyiek - bármit is jelentsen ez. Messziről látja az ember rajtuk, hogy ízig-vérig egy csapat. És amilyen szépek, olyan lelkesek is. Ez tartja össze őket.

Szeressük a nőket tehát. Szeressük a Nőileget. Férfilag. Is. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro