// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Băsescunak most éppen nem tetszik, hogy a magyar diákoknak esélyük van rendesen megtanulni románul

// HIRDETÉS

Teli szájjal gyalázza a kormányt, amiért visszavonta a román nyelv tanulását a magyar diákok számára kínszenvedéssé változtató rendeletet.

Emlékeznek még arra a  Traian Băsescu nevű volt államfőre, aki elnöki mandátuma idején rendszeresen járt a magyarlakta vidékekre, és – legalábbis szóban – számos gesztust tett a magyarok felé? Például 2007 augusztusában, amikor Kovászna városában arról beszélt: a magyar gyerekek számára idegen nyelvként kell tanítani a románt, hiszen ha ugyanúgy kezelik őket, mint a román anyanyelvű diákokat, akkor az életben nem fogják rendesen megtanulni a nyelvet.

Băsescu ezzel az elnökválasztáson és a menesztéséről szóló népszavazásokon is begyűjtötte a magyarok szavazatait, majd elnöki mandátumának lejárta után – mint aki jól végezte dolgát – új pártja, a Népi Mozgalom Párt (PMP) színeiben, szenátorként felpattant a soviniszta rollerre, és ott magyarozik teli szájjal, ahol éri.

Mint például most, annak kapcsán, hogy a kormány az RMDSZ követelésére visszavonta azt a miniszteri rendeletet, amely zömmel román anyanyelvű szaktanárokra bízta a román nyelv és irodalom oktatását a kisebbségi elemi iskolákban, szavatolva ezzel, hogy a diákok és a tanárok ne értsék egymást, így előbbiek képtelenek legyenek megtanulni románul.

Nos, a volt elnök szerint ez jó intézkedés volt, mivel a középfokú végzettséggel rendelkező, magyar iskolákban felkészített tanítók közül sokan nem ismerik kellőképpen a román nyelvet. 

„Ez azonban felbőszítette az RMDSZ-t, amely a PSD-vel karöltve agresszív romántalanító és elmagyarosító kampányt folytat a magyar kisebbség lakta régiókban. Elég volt, hogy az RMDSZ kezdjen el fenyegetőzni, és a nemzet áruba bocsátója, Dragnea, ráparancsolt Dăncilára, hogy vonja vissza a 2018/9-es rendelet vonatkozó cikkelyét. És a szövegrészt, amely azt szorgalmazta, hogy az ország minden állampolgára tanulja meg a román nyelvet, azonnal törölték”

– írta egy pénteki Facebook-bejegyzésben.

Ebben a volt államfő rámutat, „centenáriumi évben gyalázat eladni a román nyelvet”.

„Dragnea számára Románia egy piaci standdá vált, amelyen azt írja, hogy Itt minden eladó, kezdve a földgáztól a hadi felszereltségen át a miniszteri tisztségekig és a román nyelvig” – fogalmaz Traian Băsescu.

Akiről a következetesség szobrát a jelek szerint továbbra sem lehetne megmintázni, a magát aprópénzért – vagy szavazatokért – eladó, pofátlan balkáni politikusét viszont annál inkább.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro