Traian Băsescu államfő megint túltolta egy kicsit. Most már utcai megmozdulásokkal fenyegeti a kormányt, ha az megemeli az üzemanyagok jövedéki adóját.
Egyre radikálisabb kampányt folytat Traian Băsescu államfő. Az elnök az üzemanyagokra kivetendő hétcentes adó kapcsán kijelentette: amennyiben a kormány valóban bevezeti az új adónemet áprilistól, utcára szólítja ellene az embereket.
Köztudott, hogy Băsescu második mandátuma decemberben lejár, ezt követően pedig az alkotmány értelmében nem töltheti be többé az elnöki tisztséget. Ugyanakkor esze ágában sincs nyugdíjba vonulni, továbbra is aktívan kíván politizálni. Ezt az bizonyítja, hogy tavaly év elején még vissza akarta szerezni befolyását a korábban általa vezetett ellenzéki Demokrata-Liberális Pártban (PDL), majd miután a hozzá közel álló jelölt, Elena Udrea alulmaradt a saját irányvonalat képviselő Vasile Blagával szemben, szakított a párttal, és mentori szerepet vállalt a hozzá közel álló értelmiségiek és politikusok által létrehozott Népi Mozgalom Alapítvány, majd a Népi Mozgalom Párt (PMP) fölött. A PMP-be azóta Elena Udrea már átlépett, a PDL korábbi elnöke, a szintén Băsescu emberének számító Emil Boc kolozsvári polgármester pedig – hogy ne veszítse el mandátumát – az alapítványhoz csatlakozott.
Ezek alapján egyértelmű, hogy Băsescu december után is a politikai élet egyik főszereplője kíván maradni, és mindent megtesz annak érdekében, hogy mire mandátuma lejár, már egy kész infrastruktúrával és ismert arcokkal rendelkező párt várja.
Ennek részeként folytat dühödt kampányt a kormány ellen. Az üzemanyagokra kivetendő, literenkénti hétcentes jövedékiadó-emelés hálás téma, hiszen minden polgár számára zsebbe vágó intézkedés. Az üzemanyagok árának növekedése ugyanis minden más árucikket megdrágít, lévén hogy a szállítási költségek is megnőnek.
Băsescu ezt jól tudja, ugyanakkor minden bizonnyal tisztában van azzal is, hogy a kormány azért döntött az adóemelés mellett, hogy betömje a költségvetés réseit. Mindemellett az sem teljesen kizárható, hogy a kabinet az így beszedett többletbevétel egy részét szociális kampányosztogatásra is föl kívánja használni, hogy így kenyerezze le a választóit.
Az államfő már korábban jelezte: ha a Nemzetközi Valutaalappal megkötendő következő készenlétihitel-megállapodás tartalmazza az adóemelést, nem írja alá. Victor Ponta kormányfő erre jelezte: az adóemelés nem lesz benne a megállapodásban, de áprilistól akkor is bevezetik. Băsescu válaszul – Ponta szerint – közölte: ez esetben továbbra sem hajlandó aláírni a megállapodást. Ez egyes sajtóelemzők szerint komoly gazdasági hátrányokkal járna Romániára nézve, mivel egyrészt jelentősen megnövekedne az euró árfolyama, másrészt pedig az EU csökkentené az uniós projektek finanszírozását, így nőne a román önrész.
Az államfő most azonban még erre is rátromfolt, amikor azt helyezte kilátásba, hogy utcára szólítja az embereket az adóemelés ellen. Gyakorlatilag példátlan, hogy egy elnök – Romániában az első számú közméltóság – azzal fenyegesse meg a kormányt, hogy „ráuszítja” a polgárokat. Ez – mindazonáltal, hogy 2012 elején az akkor mégis ellenzékben levő jelenlegi kormánypártok is odaálltak az akkori kormány gazdasági megszorításai ellen tiltakozó, gyakran randalírozó és a rohamrendőrökkel is összecsapó tüntetők mellé – veszélyes lehet.
Bár édes lehet a bosszú, az, hogy most ő törhet hasonló módon borsot a kormány orra alá, a politikai és gazdasági nézeteltérések rendezésének ez nem lehet módja. Főleg úgy, hogy Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes már visszafenyegetett: ha Băsescu utcára viszi a híveit, ők is utcára szólítják a maguk támogatóit. A mostani felfokozott hangulatban egy államfő részéről a politika utcára vitele nem csupán populizmus, de veszélyes és felelőtlen lépés is lenne.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.