A Pro Infrastruktúra Egyesület elképesztő adatokat tett közzé.
Ha folytatódik a jelenlegi gyakorlat, akkor néhány évtized múlva nosztalgiával gondolhatunk vissza a jelenlegi vonatozásokra, amikor még az expressznek nevezett szerelvények is legfeljebb 50-60 kilométeres sebességgel döcögnek óránként. Mert hogy most legalább még döcögnek – de a romániai közlekedési infrastruktúra állapotának megfigyelésével foglalkozó Pro Infrastruktúra Egyesület szerint nem is olyan sokára már nem is létezik majd működőképes vasúti hálózat.
Már amennyiben minden úgy zajlik, ahogy most.
Az egyesület által szerdán közzétett adatok szerint
Ennek folyományaként életveszélyes lenne normális paraméterek között használni az infrastruktúrát, így a szerelvényeknek lassabban kell haladniuk. Összesen több mint 1000 kilométernyi szakaszon van jelenleg érvényben sebességkorlátozás – a rekordot az a szakasz tartja, ahol a vonatoknak óránként 5 kilométeres sebességre kell lelassítaniuk.
És még így sem lehet elkerülni a baleseteket.
A vasúti balesetek kivizsgálására hivatott hatóság jelentése, amelyben azt vizsgálták, miért siklott ki Désen 2017 szeptemberében a Temesvár és Jászvásár közötti járat, például megállapítja:
A sínek annyira rossz állapotban voltak, hogy 100-ról óránként 50 kilométeresre csökkentették a megengedett sebességet. A töltés annyira rossz állapotban volt, és annyira belepte a gaz, hogy nem is lehetett szakszerűen megvizsgálni a talpfák és a rögzítések állapotát.
A vasúttársaság csupán annyira volt képes a probléma orvoslása érdekében, hogy kicseréltessen néhány száz talpfát. Csakhogy a beszállítók, amelyek amúgy engedéllyel sem rendelkeztek, olyan pocsék minőségű alapanyagot szállítottak, hogy a talpfák (amelyek tényleg fából készültek, nem betonból), szétrohadtak, a vasúttársaság karbantartó részlege pedig az emberhiány miatt (az elbocsátások miatt a szükséges 43 helyett csupán hét fő áll rendelkezésre) képtelen volt időben észrevenni a problémát.
Az ágazat alulfinanszírozottsága félelmetes: a karbantartáshoz szükséges éves összegnek mindössze 5-10 százaléka áll rendelkezésre.
Ennek nyomán az egyesület – amely a közlekedési tárca álláspontjára hivatkozik – azt állítja:
Ennek elkerüléséhez évente legalább 150-200 kilométernyi szakaszt kéne felújítani.
A tavaly 1,97 milliárd lejes forgalom mellett 20,1 millió lejes veszteséget termelő vasúttársaságot tűzoltómegoldásokkal próbálják megmenteni, Lucian Şova közlekedési miniszter épp most közölte, hogy egyrészt jövőre több pénzt próbálnak karbantartásra költeni, másrészt a krónikus vasútikocsi-hiány orvoslására 100 használt Kék Nyíl – azaz Siemens Desiro – szerelvényt kíván beszerezni.
Azon senki se ütközzön meg, hogy nem újakat vásárolnak – óránként legfeljebb 50 kilométeres sebességgel jóformán bármely használt motorvonat képes döcögni az egyre életveszélyesebb síneken.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.