// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Botrány! Román hivatalnokok hamisítottak okiratokat migránsoknak

// HIRDETÉS

Az okiratokat munkaidő után, éppen a lakosság-nyilvántartó hivatalban készítették el.

Migránsoknak okiratokat hamisító bűnszövetkezetet leplezett le a szervezett bűnözés elleni román ügyészség, a hálózatot román állami intézmények hivatalnokai irányították – közölte szerdán a román vádhatóság. Az ügyészség őrizetbe vette a Dâmbovița megyei népességnyilvántartó hivatal alkalmazottját, aki korábban az útlevélosztály vezetője volt, és annak egyik munkatársát. Őket azzal gyanúsítják,hogy

munkaidő után személyi iratokat hamisítottak menekülteknek.

A bűnszövetkezetnek a Moldovai Köztársaságban is voltak kapcsolatai. Az ügyészség szerint a két gyanúsított már 2012 óta folytatta a törvénytelen tevékenységet, a hamis okiratok segítségével főként afrikai menekültek utazhattak tovább az Európai Unióba. Az ügyészség a két hivatalnok előzetes letartóztatásba helyezését kérte, erről a Dâmbovițai Törvényszék fog dönteni.

A Digi24.ro hírtelevízió szerint Románia tranzitország volt a bűnszövetkezet szolgáltatásait igénybe vevő migránsoknak, akiket hamis meghívókkal hoztak be Romániába. A bűnszövetkezet tagjai fiatal román nőket is meg akartak győzni, hogy

pénzért cserében fogadjanak el hamis házasságot a menekültekkel,

s így biztosítsanak látszólag törvényes feltételeket romániai tartózkodásuknak.

A román hivatalnokok főleg személyazonossági igazolványt, útlevelet, gépkocsivezetői jogosítványt hamisítottak, ezek egy részét éppen a lakosság-nyilvántartó hivatalban, a rendes munkaidő után készítették el. A bűnszövetkezetet Dumitru mellett egy kongói állampolgár irányította.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro