// 2026. szeptember 2., szerda // Rebeka, Dorina

Botrány: Iohannis elnök ráült a szoborra!

// HIRDETÉS

Az illetékes hatóságok most magyarázzák az elnök bizonyítványát.

Az eset körülményei: múlt pénteken Klaus Iohannis, Románia államelnöke részt vett a Zsil folyó mentén zajlott 1916-os csata hőseinek szentelt megemlékezésen, Târgu Jiu (Zsilvásárhely) városában.

Az eseményt követően az elnök eleget tett a helyi hivatalosságok meghívásának és ellátogatott a központi parkba, ahol a neves szobrász, Constantin Brâncuși néhány köztéri szobra, köztük A hallgatás asztala című opusz is található. Az ominózus alkotáshoz érve Iohannis kapta magát, és leült az asztal körül levő ülőalkalmatosságok egyikére. Na most, kérdezhetné akárki, miért baj ez? Hiszen a szék arra való, hogy leüljenek rá. Igen ám, de a szobor mellett egy tábla is volt, amelyen többek közt állt: „Kérjük, ne érjenek az alkotásokhoz!”

A sajtó képviselői magyarázatot kértek az elnöktől a szoborra ülésre vonatkozóan, amit az elnök visszautasított.

A helyi rendőrség képviselői azt állítják, hogy csak azok a személyek követnek el szabálysértést, akik ráállnak a szoborra. Akik ráülnek, azok nem.

És hétfőn napvilágot látott Târgu Jiu polgármesteri hivatalának hivatalos állásfoglalása az „elnöki székfoglalás”-ügyben. A városi tanácsnak van egy határozata, ami a köztéri szobrok, műtárgyak és bútorzat védelmére vonatkozó szabályokat illeti. És eme határozat értelmében bárki, aki jó szándékkal foglal helyet A hallgatás asztalának valamely elemén, anélkül, hogy meg akarná azt rongálni, nem szegi meg a törvényt.

Szép! De akkor mi értelme van a táblán levő tiltásnak? És azért arra is kíváncsiak vagyunk, hogy ha például Ion vagy János ráült volna a székre és fotózkodni kezdett volna, egy túlbuzgó rendőr (tudjuk, van ilyen) mit tett volna az ő esetében.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy rühes kutya esete a PNRR-pénzekkel és az energiaválsággal

Sánta Miriám

Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Ezért nem menthetnek meg minket a technokraták

Sólyom István

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?
Főtér

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?

Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?

Borboly Csaba fenyegetőzik és azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”
Krónika

Borboly Csaba fenyegetőzik és azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”

Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!
Főtér

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!

Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.

„Szégyellje magát!” – egymásnak feszült Bíró és Borboly a megyei tanács ülésén
Székelyhon

„Szégyellje magát!” – egymásnak feszült Bíró és Borboly a megyei tanács ülésén

Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond
Krónika

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond

Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.

Vonattal ütközött egy személyautó Kovászna megyében
Székelyhon

Vonattal ütközött egy személyautó Kovászna megyében

Forgalomkorlátozásra kell számítani Kovászna megyében Réty községben és környékén, miután Bita településen egy személygépkocsi és egy vonat ütközött.

// még több főtér.ro