Előfordul az ilyesmi bárkivel.
Van az úgy néha, hogy úgy alakul az ember élete, mintha minden összeesküdött volna ellene, semmi sem akar összejönni, és bakit bakira halmoz.
Így járt ezzel szegény Ștefan Ion is, aki a fejlesztési tárca várományosa a beiktatásra váró új kormányban.
A jó miniszterjelölt véletlenül 910 négyzetméteres házat építtetett, aztán úgy összebonyolódtak a dolgok, hogy még adót fizetni is elfelejtett utána.
A baki a Moldvában található Foksány (Focșani) városában történt, ahol Ion még 2000-ben kezdett építkezni.
A város polgármestere most, hogy Ion miniszteri tárca várományosává lépett elő, bejelentette, hogy nem feltétlenül stimmel minden a házzal.
Például az önkormányzat nyilvántartásában a Ion képviselőházi vagyonbevallásában 910 négyzetméteresként szereplő ház még mindig csak 76 négyzetméteres alapterülettel szerepel.
A polgármester szerint a 76 négyzetméteres ingatlan valóban ott állt, de aztán Ion 1999-ben megvásárolta a telket, és lebontatta. Ezt követően egy 526 négyzetméteres ingatlan építésére kért építkezési engedélyt.
Csakhogy a háza építését azóta sem fejezték be hivatalosan, így Ion még mindig a 76 négyzetméteres ingatlan után fizet adót. A különbség pedig nem elhanyagolható: évi 100 lejt fizet, miközben a polgármester szerint 1500-at kellene fizetnie.
Az elöljáró szerint ez fölveti az adócsalás gyanúját.
Ștefan Ion szerint viszont igazából nem is.
A miniszterjelölt szerint véletlenül lett ekkora a ház: a kivitelező elnézett valamit, így aztán manzárd helyett egy komplett emeletet húzott fel.
Ráadásul az asszony is nagy házat akart, így aztán nem bontatta vissza.
Úgyhogy most minden nagyon-nagyon rossz, a hatalmas házzal csak a baj van Ion szerint, csak kóvályognak benne, az meg pláne kínszenvedés, ha az ember a földszinten felejti a telefonját.
Ezért Ion senkinek nem ajánlja, hogy ekkora monstrumot építsen, szerinte bőven elég a 120-130 négyzetméteres ház is.
Sőt még ennél is jófejebb: ígéretet tett arra, hogy rendezi a helyzetet, és kifizeti az adókülönbözetet, elvégre becsületes adófizető polgár: az utóbbi öt évben vállalkozóként 97 146 293 lejnyi adót fizetett.
https://www.facebook.com/IonStefanVrancea/posts/2419823808302881
Úgyhogy nincs itt semmi látnivaló, az adót befizeti, és egyébként is, az önkormányzat is ludas, mert 19 évig nem tűnt fel neki a baki.
Meg amúgy is - méltatlankodott Ion- , nem is ő az adócsaló, hanem a szociáldemokrata párti helyi kiskirály, Marian Oprișan, akit fel is szólított, hogy fizessen be minden adót a Foksány közelében található birtoka után!
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.