// 2025. július 12., szombat // Izabella, Dalma

Borul a terv, fogy a türelem: nincs elegendő vakcina, egyes kategóriák beoltását el kell halasztani

// HIRDETÉS

Hiába foglaltak időpontot, a kulcsfontosságú ágazatok dolgozóinak még várniuk kell. A kampány épp akadozik, a vakcinát gyártó cég ígérget.

Egy hónapja indult el hivatalosan az országos oltáskampány, s ma ott tartunk, hogy borítani kell az eredeti tervet, mivel egyelőre nem áll rendelkezésre elegendő dózis a Pfizer/BioNTech-vakcinából.

A kampányt koordináló Valeriu Gheorghiță kedden délután jelentette be,

117 000 vakcinával kevesebb van a szükségesnél – a gyártó a beígért mennyiség felét szállította le –,

ezért január 28-ától, a honlapon már előzetesen lefoglalt időponthoz képest 10 nappal később kapják meg az oltást azok, akik nem tartoznak a kockázati csoportokba. A döntés állítólag 35 ezer személyt érint.

Újra kellett szabni tehát a menetrendet, s a koordinátor szerint most a 65 évnél idősebb személyek, illetve

a krónikus betegek élveznek prioritást, ők kellene megkapják mindkét oltást,

a kulcsfontosságú ágazatokban dolgozók pedig csak február 8. után kerülhetnek sorra.

Ebbe a kategóriába tartoznak a pedagógusok is, s mint ismeretes, az iskolanyitást épp február 8-ra van beidőzítve, az ágazat dolgozóinak azonban még várniuk kell. Gheorghiță szerint felgyorsulnak az események, ha más típusú vakcinákat is engedélyeznek majd, ez például újabb oltásközpontok megnyitását is lehetővé tenné.

Kedden egyébként újabb vakcinaszállítmány érkezett Romániába, a koordináló bizottság összesen 95 940 dózisról beszél, ezeket a hét regionális központ között osztják szét. A Pfizer egyébként azt ígéri, innentől majd a szerződés szerint dolgoznak, időben tudják biztosítani a beígért adagokat.

Úgy látszik, hogy a temesvári polgármesternek érdemes volt hisztiznie a múlt héten, mert ezúttal a temesvári központ kapta a legtöbb vakcinát ebből a csomagból, összesen 24 570 dózist.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.